Az öt legfontosabb egészséges szokás

2018.06.11. 04:11

Azok a középkorúak, akiknek egészséges az étrendje, rendszeresen sportolnak, nem dohányoznak, mértékkel fogyasztanak alkoholt, és egészséges a súlyuk, akár több, mint egy évtizeddel is tovább élhetnek, mint azok, akiknek életmódjára a fentiek közül egyetlen szokás sem jellemző – ez derül ki egy új kutatásból.

A kutatók szerint az öt legfontosabb egészséges szokás az, ha az illető

  1. soha nem dohányzott,
  2. a testtömegindexe 18,5 és 34,9 kg/m2 között van,
  3. minden nap legalább 30 percet, vagy ennél többet tölt mérsékelt tempójú, illetve erőteljes testedzéssel,
  4. az étrendje értékes ételekből áll,
  5. alkoholfogyasztása pedig mérsékelt, vagyis naponta legfeljebb 5-15 gramm, ami a nők esetében maximum egy pohár bornak felel meg.

Becsléseik szerint az 50 éves korban várható élettartam a nők esetében 14 évvel (79 év helyett 93 év), férfiak esetében pedig 12,2 évvel hosszabb (75,5 év helyett 87 év), ha az öt egészséges szokás mindegyike szerepel az illető életmódjában, szemben azzal, ha egyik sem.

Minden apró lépés számít

A Dr. Yanping Li, a Harvard T. H. Chan School of Public health munkatársa vezette kutatócsoport eredményeit április 30-án hozták nyilvánosságra a Circulation című szaklap online kiadásában.

A kutatók szerint már az is hasznos lehet, ha az öt körül legalább egy-két egészséges szokást beépítünk az életünkbe – az egyes szokások önmagukban ugyanis 2-3 évvel növelhetik a várható élettartamot.Ezt az élettartam-növekedést pedig Dr. Li szerint egyáltalán nem nehéz elérni – a kutató azt javasolja az orvosoknak, hogy igyekezzenek meggyőzni betegeiket az egészséges életmód hasznáról, vagy legalább arról, hogy minden apró lépés számít.

Táplálkozási piramis, Harvard-piramis, egészséges táplálkozás.Forrás: https://www.hsph.harvard.edu/nutritionsource

Sajnos azonban a klinikai gyakorlatban jellemző, hogy az életmódi tényezőkre nem fordítanak elegendő figyelmet. Az orvosok felmérik a hagyományos kockázati tényezőket, például a koleszterinszintet, a vérnyomást és a vércukorszintet, de az életmód hatását általában nem becsülik meg. Az Egyesült Államok és Kanada egészségügye sajnálatos módon a betegségek kezelésére összpontosít, és egyelőre a megelőzés kevesebb szerepet kap benne. Ez a kutatás azonban világosan megmutatta, hogy az életmód nagymértékben növelheti a várható élettartamot.

Akár 82 százalékkal kisebb kockázat

1940 és 2014 között a születéskor várható élettartam az Egyesült Államokban 63 évről 79 évre emelkedett. Ez azonban még mindig kevesebb, mint a többi fejlett ország várható élettartama, 2015-ben a világranglistán a 31. helyet foglalta el. Ugyanakkor 2014-ben az Egyesült Államok könyvelhette el a legnagyobb egészségügyi kiadásokat, a GDP 17,1 százalékát fordították az egészségügyre. Ennek a jó része gyógyszerkutatásra és betegségek kezelésére ment.

Csak 5 százalék tartja be mind az 5 ajánlást

A kutatók ezután az életkori tényezők nemzeti szintű előfordulását becsülték fel. A mintájuk 2128, 50-80 éves felnőttből állt, akik 2013-2014-ben részt vettek a National health and Nutrition Examination Surveys elnevezésű, az egészségi állapotot és a táplálkozási szokásokat felmérő vizsgálatokban. Az állami adatbázisok alapján a korosztályokra jellemző halálozási arányszámokat is figyelembe vették.
Az eredmények arra utalnak, hogy az öt egészséges szokás beépítése az életmódba lépcsőzetesen növeli a várható élettartamot. Ám az amerikai lakosságnak mindössze 5 százalékára jellemző mind az öt kritérium.

Forrás: AFP/Manuel Cohen

1988 és 1992 között az amerikai lakosság 15 százalékának életmódjában szerepelt mind az öt szokás. 2001 és 2006 között még kevesebben, mindössze 8 százaléknyian éltek mind az öt kritérium szerint egészségesen.

Dr. Li szerint az emberek majdnem fele, 40 százaléka túlsúlyos volt, a múltban vagy a vizsgálat időpontjában dohányzott, és a legtöbben nem voltak fizikailag aktívak. Épp ezért még fontosabb lenne, hogy az egészséges életmód előnyeiről még akkor meggyőzzék az embereket, amikor azok még nem küzdenek betegséggel. Az egészségpolitikában és az egészségügyi rendszerben a jelenleginél sokkal komolyabb szerepet kellene kapnia a megelőzésnek.

A kutatásról

Dr. Li és kollégái a Nurses' Health Study keretében 1980 és 2014 között, 34 éven keresztül megfigyelt 78 865 nő és a Health Professionals Follow-up Study keretében 1986 és 2014 között, 28 éven keresztül megfigyelt 44 354 férfi adatait tanulmányozták.

Forrás: Image Source

A két kutatás résztvevői jórészt fehér bőrűek voltak, a nők átlagos életkora a kutatás kezdetén 47 év, a férfiaké 55 év volt. A résztvevők 2, illetve 4 évenként töltöttek ki egészségügyi kérdőívet. A követési idő során 42 167 haláleset történt, ebből 13 953 ember daganatos betegségben, 10 689 ember pedig szív- és érrendszeri betegségben hunyt el. 

Azok a férfiak és nők, akiknek az életmódjába az öt egészsége szokás mindegyike beépült, a szív- és érrendszeri eredetű halálozás 82 százalékkal kisebb kockázatával néztek szembe. A daganatos eredetű halálozás kockázata 65 százalékkal volt kisebb, míg a bármely okból bekövetkező halálozásé 74 százalékkal csökkent. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK