Az első hat hónapban a csecsemő teljes odafigyelést vár az anyától, de utána már nem szabad szükségleteit azonnal kielégíteni, a személyiségfejlődéshez kellenek az apró frusztrációk - mondta dr. Földi Rita klinikai szakpszichológus a Születés Hete nyitóelőadásában.

"Az első hat hónapban a csecsemő teljes odaszentelődést vár az anyától. Az anya tükröző figyelmét, empátiáját, reakcióiját önmagába építve alakul ki későbbi önértékelése" - mondta el dr. Földi Rita klinikai szakpszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi docense a Születés Hete nyitó előadásában. A szakember előadásának témája a kora anya-gyerek kapcsolat, kötődés jelentősége volt.
Hogyan keletkeznek az önértékelési zavarok?
"Egy ausztrál anya csecsemőjénél hatféle sírást és hatféle nevetést tudott megkülönböztetni. Ez persze nem tudományos igényű megfigyelés, de tény, hogy a beszéd előtt is létezik nyelvi differenciálás: a csecsemő másképpen sír, ha a füle fáj, ha éhes, vagy ha azt kéri, hogy vegyék fel" - mondta el a szakember.
"Egy 30 év körüli páciensem úgy emlékezett vissza anyjára, hogy az mindig mérges volt. Aki folyamatosan ilyennek látta azt az embert, akitől ő függött, az úgy éli meg, hogy ő nem elég jó, nem elég szerethető, amitől nagy valószínűséggel önértékelési zavarai alakulnak ki. Az anya tükröző figyelme nagyon fontos, hiszen azt a kicsi magába építi" - magyarázta a megjelent kismamáknak és babáknak a pszichológus. Egy, az anyaszerepre éretlen nő például gyermekének nem azt tükrözi, hogy ő mennyi boldogságot kap tőle, hanem azt, hogy a gyerek mennyi mindent vesz el tőle.
Mikor lesz a baba elégedett?
A csecsemőnek a világ vagy abszolút jó, vagy abszolút rossz, és ez az érzet testi állapothoz kötött: ha tele a pocakja, megfelelő az emésztése, a világ gömbölyű. "A jó testi közérzet elégedettséget vált ki, ami akár a gyerek általános attitűdjévé is válhat a világgal szemben. Ennek neuropszichológiai háttere, hogy a jó közérzet opiátszármazékok, endorfinok felszabadulását aktiválja a gyermek agyában, ami nem csak kellemes érzetet vált ki, hanem a fájdalmat is csökkenti" - mondta dr. Földi Rita.
"Abban azonban Freudnak nincs igaza, hogy a csecsemő ahhoz kötődik, akitől a táplálékot kapja" - tette hozzá. Majmokkal végzett kísérletek kimutatták, hogy amikor az anyjuktól elválasztott kismajomnak választania kellett a cumisüveggel felszerelt drótmajom, és a szőrrel bevont műanya között, az idő kétharmadában a szőranyán lógott, mert ahhoz lehetett kötődni, ragaszkodni. Egyébként az ötnapos csecsemő már különbséget tud tenni az anyja tejével átitatott kendő és egy idegen anya tejével átitatott kendő között.
Féléves kor után már kellenek az apró frusztrációk
Az, hogy a baba hogyan kötődik a mamához, az összes többi kötődésének az alapja lesz. A szakember a leendő szülőknek azt ajánlja, hogy az első hat hónapban anya és baba legyenek szinte egy test, egy lélek, a baba érezze a teljes odafigyelést, utána azonban a szülő csak kis késleltetéssel elégítse ki a gyerek szükségleteit. A személyiségfejlődéshez ugyanis elengedhetetlenek az apró frusztrációk, a késleltetés fejleszti az önkontrollt.
Ha az anya hat hónap után is lesi a gyermek minden rezdülését, és szükségleteit már azelőtt kielégíti, hogy ő azokat jelezné, akadályozza a pszichológiai én megszületését. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyerekben kialakuljon a szülőkbe, illetve az önmagába vetett bizalom. "Újszülöttet még nem lehet elkényeztetni, de egy-másfél éves gyerek már ne legyen összeolvadva a mamával" - tanácsolja a pszichológus.
|
Az apukákra kétéves kor után nagy feladat vár Az első két évben döntően az anyukákon múlik, hogy az apa mennyire lesz kompetens, mennyire tudja biztonságosan tartani a csecsemőt, meg tudja-e fürdeni, rá lehet-e hosszabb időre bízni. Ebben a korai időszakban az apa a stabilitást képviseli a családban, és fontos, hogy a munkából hazatérve minden nap töltsön el intenzíven egy-két órát a gyerekkel, de ne a számítógép előtt. "Két-két és fél évtől az apa fogja a gyerek számára az idealizált szülőt képviselni. Az apuka az, akit csodálni lehet, ő a mindenható, az erős. Különösen fiúgyermekekben erős az azonosulási vágy, de a lányoknál is fontos szerepet tölt be az apa: ő erősíti meg a nőies mintákat. Aki apuka hercegnője volt kislány korában, az egész életében hercegnő marad" - mondta Földi Rita. |
|
Cikkajánló |
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Ritkán használható az abortusztabletta
Bár az egészségügyi államtitkárság szerint Magyarországon nem fogják alkalmazni a nagy vitákat kavart abortusztablettát, a gyógyszer a hazai, hosszadalmas ...
Leheletből is kimutatható lesz a rák
Néhány éven múlva vérvétel vagy rákszűrés helyett elegendő lesz belefújni egy szondába a betegségek egész skálájának kimutatásához, a cukorbajtól a szalmonellafertőzésen ...
Kiugróan sok a rákbeteg az olasz halálháromszögben
Magas halálozási ráta, az átlagnál jóval több daganatos megbetegedés és születési rendellenességek gyakori előfordulása jellemzi a "halálháromszög" néven elhíresült ...
Így módosítja a meditáció az agy szerkezetét
A meditációnak rövid távon főleg pszichés előnyei vannak, de hosszú távon már fizikai hatásai is megmutatkoznak. Egy új kutatás szerint a régóta meditálók agykérgének a ...
Nem kell csesztetni a kígyókat
A természetfilmeket kedvelő kislány a speciális kígyófogási technikákat akarta megmutatni társainak, amikor megmarta egy keresztes vipera a szatmári Túristvándiban. A ...
Hatással van az agyra az egyik gyakori növényvédőszer
Megváltoztatja a gyerekek agyát egy elterjedt növényvédőszer - állapította meg egy új amerikai kutatás. A szert itthon is széles körben alkalmazzák, és okozta már méhek ...
Heti harminc deka hal az új ajánlás
Egy új európai ajánlás szerint hetente legalább kétszer kellene halat fogyasztani, ez ugyanis jelentősen csökkentené a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságát. Az ...
Mire képesek a testbe épített okos eszközök?
A miniatürizált technika és a vezeték nélküli kommunikáció lehetőségeit kihasználva az orvosi mérnökök olyan testbe ültethető eszközöket fejlesztenek, amelyek ...
Csak néhány évig élnek a képzelt barátok
Egy felmérés szerint az óvodások kétharmadának van képzelt barátja. Ezt régebben a magányosság jelének tartották, ám a pszichológusok ma már pozitív jelenségként, a ...
Kinél alakul ki gyakrabban vesekő?
A vesekövek a vizeletbe kiválasztódó sókból képződnek. Nagyságuk a mikroszkopikus méretű kristályoktól (vesehomok), a néhány centiméteres nagy kövekig igen változó ...
Hogy a vakok is lássanak
Ezer dollár lehet az az összeg, ahol megnyílik az út a személyre szabott orvoslás előtt. Ezt az árat sok beteg hajlandó lenne megfizetni azért, hogy az orvos ne csak ...
Áttörés a magyar reumás gyerekek gyógyításában
Már az első kezelés után jelentősen csökkentek azoknak a gyerekeknek a fájdalmai, akik itthon elsőként kapták meg a legmodernebb kezelést a gyerekkori reumára. Az új ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence!
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell?
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?