Ez történik a csecsemő agyában, ha megrázzák

Vágólapra másolva!
Egy frontális ütközéshez hasonló hatása van az egy éven aluli gyermekre, ha valaki megrázza. A kisbaba még nem tudja megtartani a fejét, az ide-oda billeg erős gyorsulásokkal, lassulásokkal, miközben az agy csúszkál a koponyán belül. Néhány másodperc is elég ahhoz, hogy a kemény agyhártya alatt elszakadjanak az erek, vérömlenyek keletkezzenek és súlyosan károsodjon a baba agya - áll a Semmelweis Egyetem sajtóközleményében.
Vágólapra másolva!

Dr. Rudas Gábor, a Semmelweis Egyetem MR Kutatóközpont igazgatója évente mintegy öt hasonló esettel találkozik, de ez szerinte csak a jéghegy csúcsa. "Ha valaki egyszer megrázta a gyermekét, általában megteszi többször is. A vérömleny nem feltétlenül okoz azonnali klinikai tüneteket, a felnőttek gyakran nem is sejtik, milyen súlyos sérülést okoztak a babának. Amikor végül mégis hozzánk kerül a baba, az MR vizsgálat során azt látjuk, hogy az agy mindkét oldalán különböző idejű vérzések vannak, meg tudjuk mondani, milyen rétegekben van a vérzés, és az mennyire friss, és azt is, hogy az agyállományban milyen károsodás lépett fel."

Az egy évesnél fiatalabb csecsemők között a bántalmazás a második leggyakoribb halálok, a baba rázása pedig a 0-3 éves korú gyermekeket érintő leggyakoribb bántalmazási forma. Általában a szülők - vagy a gondozók - idegességükben, tehetetlenségükben kontrollt vesztve rázzák meg a vigasztalhatatlanul síró kisbabát anélkül, hogy tisztában lennének a következményekkel, de előfordul olyan eset is, hogy durva játéktól, levegőbe dobálástól szenved agykárosodást a gyermek.

Az egyetlen külső jel a feszülő kutacs

Egy kanadai felmérés szerint a babák ötöde belehalt a gyakran csak néhány másodperces rázásba, a túlélők több mint fele idegrendszeri károsodást szenvedett, 65 százalékuk látássérülést. A megrázott csecsemő szindróma a leggyakoribb halálok a traumás fejsérülések között, az USA-ban évente 1200-1400 gyerek sérüléséért illetve haláláért felelős a National Center on Shaken Baby Syndrome szervezet szerint.

Később már maga a szülő, gondozó is látja, hogy baj van a gyermekkel, bár a klinikai tünetek sokfélék lehetnek: hányhat, letargiás lehet a baba, nem mozog, vagy éppen túlságosan nyugtalan. A védőnő, vagy a gyermekorvos is sokszor csak annyit sejt, hogy valamilyen központi idegrendszeri problémája lehet a csecsemőnek. Mivel a Shaken Baby Szindróma, azaz megrázott gyermek szindróma általában semmiféle látható sérüléssel, töréssel nem jár, ezért ritkán gyanakszanak bántalmazásra. Az egyetlen külső jel a feszülő kutacs lehet, hiszen az agyban mindent kitölt a vér.

E mellett az MR vizsgálat megmutathatja az agyhártya alatti vérzéseket, valamint az agyödémát, míg a szemfenékvizsgálatból kiderül, hogy a retina erei is bevéreztek-e. Ha ez a három tünet együtt van, akkor nem kérdés, mi történt, 100 százalékos biztonsággal meg lehet mondani, hogy ez shaken baby szindróma.

Amellett, hogy a szülőkkel, gondozókkal meg kell értetni, hogy a gyermek megrázása is bántalmazás, a külső jelek hiánya miatt gyakran a radiológus, a szemész, a gyerekgyógyász vagy az intenzív terápiás szakember sem gondol erre, így fontos a teljes társadalom figyelmét felhívni erre a szindrómára - áll az egyetem sajtóközleményében.