A kenguru módszer hosszútávon előnyös az agyra

A kenguru módszer - amely azt jelenti, hogy egy koraszülött, szoptatott baba a lehető legtöbb időt tölti az anya (esetleg az apa) mellkasán, közvetlen bőrkontaktusban - tartós pozitív hatással van az agy fejlődésére - tették közzé kanadai és kolumbiai kutatók az Acta Paediatrica gyermekgyógyászati szaklap októberi számában.

Azoknál a koraszülöttként világra jött gyerekeknél, akiknél a születés után a kenguru módszert alkalmazták, serdülőkorban is hatékonyabb működést regisztráltak az agy mozgatókérgében a koraszülöttként kizárólag inkubátoros ellátást kapott gyerekekhez képest. Az előny olyan mértékű volt, hogy ennek köszönhetően "utolérték" az időre született gyerekek agyi teljesítményét.

Korábbi vizsgálatokban kimutatták, hogy a terhesség 33. hete előtt született babáknál fokozott a kockázata a gyermek- és serdülőkorban jelentkező kognitív és viselkedési problémáknak. A kutatók azt vizsgálták, enyhítheti-e a kenguru módszer ezeket a problémákat. Vizsgálatukban 15 éves gyerekek vettek részt, akik közül 18-an koraszülöttként jöttek a világra és inkubátorba helyezték őket, 21-en koraszülöttek voltak, és a születés után átlagosan 29 napig a kenguru módszert alkalmazták náluk, 9-en pedig időre születtek.

A résztvevők agyi funkcióinak vizsgálatára a kutatók úgynevezett transzkraniális (koponyán keresztüli) mágneses ingerlést alkalmaztak. Ezzel a nem invazív és fájdalommentes módszerrel aktiválták a vizsgált agyterületet: az elsődleges mozgatókérget, amely a vázizmok működését vezérli. Az ingerlés kiváltotta izomválasz mérésével mérhető többek között az agyi ingerlékenység és gátlás, az idegsejtek szinkronizációja, az ingerületvezetés sebessége és a két agyfélteke közti együttműködés.

Forrás: Wikipedia.org

A kutatók által gyűjtött adatok arra utalnak, hogy a korábban kenguru módszerrel dajkált serdülők vizsgált agyi funkciói összemérhetők voltak az időre születettekéivel. Ugyanakkor a születésük után inkubátorba helyezett koraszülöttek teljesítménye 15 éves korukban az előbbi két csoportnál szignifikánsan rosszabb volt.

A kenguru módszer a kutatók szerint azáltal fejti ki hatását, hogy kedvező ingereket - például a szülő szívhangját és testének melegét - biztosít az idegrendszer számára egy olyan időszakban, amely kritikus a két félteke közti kapcsolatok kialakulása szempontjából. Ez pedig előnyösen hat a rövid és hosszú távú agyi fejlődésre is.

A kutatók felhívták a figyelmet, hogy bár az inkubátorban is számtalan inger éri a babát, ám ezek az ingerek sokszor túl intenzívek és stresszt okoznak a koraszülöttek agya számára. A kenguru módszer hasonló környezetet teremt az anyaméhhez, amelyben a babák tovább fejlődtek volna, ha nem jönnek világra idő előtt.

Kényszer szülte újítás

A kenguru módszert először 1978-ban vezette be egy kolumbiai neonatológus, Edgar Rey Sanabria. Az ötletet, hogy koraszülöttek szoros bőrkontaktusban legyenek anyjukkal, aki így folyamatosan képes táplálni és melegen tartani őket, kényszer szülte: a bogotai kórházban, ahol Sanabria dolgozott, inkubátorból és a koraszülött-ellátáshoz értő személyzetből sem volt elegendő. Hamar kiderült, hogy a módszer azáltal is csökkentette a kórház terheit, hogy a kenguru módszerrel hordozott koraszülötteket a vártnál hamarabb haza lehetett engedni. Hosszabb távon pedig javította a koraszülöttek és kis súlyú újszülöttek túlélési esélyeit, és csökkentette a kórházi fertőzések, alsó légúti és más súlyos betegségek kockázatát. Növelte a szoptatás átlagos időtartamát, és az anyák elégedettségét és önbizalmát is.

A módszer alkalmazhatóságának feltétele, hogy a koraszülött állapota stabil legyen, képes legyen önállóan lélegezni, ne igényeljen intenzív orvosi ellátást.