Gratulálok, uram, ön terhes!

Japán terhesség szimulátor, Mommy Tummy
Vágólapra másolva!
Az eddigi legfejlettebb terhességszimulátort egy fiatal japán professzor építette férfitársainak, hogy növelje empátiájukat a várandós nőkkel szemben. Egy amerikai újságíró kilenc hétig hordta a szerkezetet, élményeiről a GQ férfimagazinban számolt be.
Vágólapra másolva!

Dr. Takajuki Koszakát, a japán Kanagava Műszaki Intézet professzorát bosszantotta, hogy férfitársai nem adják át a helyet a metrón a várandós nőknek. Úgy érezte, a férfiaknak több empátiát kellene mutatniuk egy másállapotban lévő nő iránt - ez adta az inspirációt első terhességszimulátora megalkotásához. "Japán lakossága folyamatosan csökken. Sokak szerint ennek legfőbb oka, hogy a nők egy része a gyerekvállalás helyett kényszerből inkább a karriert választja. Nem kapnak támogatást a férjüktől, a főnökük sem veszi figyelembe az igényeiket, ezért inkább úgy döntenek, hogy nem vállalnak gyereket" - nyilatkozta a 34 éves Koszaka a GQ férfimagazin újságírójának, aki vállalkozott rá, hogy a terhességet szimuláló ruhát kilenc hétig viselje. Élményeiről a magazin legfrissebb számában mesél.

Rózsaszín ruhába rejtett elektronika

Hogy megtörje a férfiak közömbösségét a várandóssággal kapcsolatban, a japán professzor olyan pocakot épített, amely nemcsak pillanatnyi képet ad a terhességről, hanem képes a kilenc hónap változásait is érzékeltetni. A Mommy Tummy névre hallgató szimulátor kívülről leginkább rózsaszín kötényruhára hasonlít, mögötte azonban kifinomult elektronika lapul. A magzatburokban lévő magzatot egy meleg vizzel töltött négyliteres ballon szimulálja. A magzat rugásait 45, egymással összeköttetésben lévő, kis méretű ballon összehúzódása és elernyedése imitálja. A szimulátor a baba összevissza tekergő mozgását egymástól távoli pontok egyidejű vibrálásával jeleníti meg, ami olyan érzést kelt, mintha a pontok össze lennének kötve (lásd az alábbi videón).

A rendszerhez tartozik egy gyorsulásmérő is, amely rögzíti a baba mozgásainak intenzitását és időtartamát, valamint vannak benne érintőszenzorok is, amelyeken keresztül a "babával" kapcsolatba lehet kerülni. Ha a "ruhát", azaz a szimulátort számítógépre kötik, egy szoftver segítségével a magzat három dimenzióban is figyelhető. A képernyőn a baba láthatóan kellemesen érzi magát, ha a szimulátor viselője cirógatja a hasát vagy állandó ritmusú mozgást végez. Ha azonban erőt igénylő vagy hirtelen mozdulatokat végez a várandós, a magzat intenzív mozdulatokkal válaszol.


Mit tudnak a férfiak a dagadt bokáról, viszkető bőrről, fájó mellről?

A Mommy Tummyt az érdeklődő férfiak, leendő apukák és anyukák jelenleg főleg technológiai kiállításokon, rendezvényeken próbálhatják ki, a legtöbben két percbe összesűrítve kérik a terhesség kilenc hónapjának élményét. Az amerikai Benjamin Percy, a GQ férfimagazin újságírója azonban a terhességszimulátor egyszerűbb verzióját kilenc héten át viselte.

"Igen, nekünk férfiaknak van szerepünk a gyerekcsinálásban, de ez igen kis szerep. És szupergyorsan lemegy. Mit tudunk mi arról, hogy mi történik gyermekünk anyjával a terhesség kilenc hónapjában?" - teszi fel a kérdést az egygyermekes apa cikkének felvezetőjében.

Annak ellenére, hogy Percy nem a legmodernebb Mommy Tummyt viselte, betekintést kapott abba, hogy milyen az, amikor a terhes nő nem fér el a szűk helyeken, és nem tud lehajolni a leesett dolgokért. Megtapasztalhatta, hogy milyen az, amikor a kismamának állandóan melege van, és milyen azt elviselni, amikor a környezete "köztulajdonnak" tekinti, azaz kérdés nélkül fogdossák a hasát.

Az újságíró azt gondolta, hogy felesége és nőismerősei értékelni fogják vállalkozását, ám ehelyett inkább a szimulátor hiányosságaira emlékeztették folyamatosan: többek között hiányolták, hogy Percy nem élheti át a mell fájdalmas átalakulását, a bőr állandó viszketését, és a bokája sem dagad be. "Sajnálták, hogy nem tapasztalom meg, hogy milyen ötpercenként vécére járni" - írja Percy, akinek tréfából többen is gratuláltak "terhességéhez".

A szülési fájásokat is meg kellene ismerniük a férfiaknak

A szimulátor nem az egyetlen, amely a férfiaknak a várandós nőkkel szembeni együttérzését igyekszik növelni. Januárban Hollandiában egy tévéshow-ban két férfi hasára négy-négy elektródát szereltek, majd két órán keresztül - a szülési fájásokat utánzandó - elektromosan sokkolták őket. A kísérlet elején még viccelődő férfiaknak hamar elment a kedvük a nevetgéléstől, egyikőjük a "szülés" után úgy nyilatkozott, nem biztos benne, hogy elég bátor ahhoz, hogy teherbe ejtse a feleségét.