Mennyivel csökkenti a termékenységet a mobiltelefon?

Vágólapra másolva!
Egy új tanulmány szerint befolyásolja a spermiumok minőségét a nadrágzsebben hordott mobiltelefon.
Vágólapra másolva!

A brit Exeter Egyetem kutatóinak metaanalízise szerint a férfiak termékenységét számottevően befolyásolja a mobiltelefonok rádiófrekvenciás elektromágneses sugárzása. A kutatás az Environment International című szaklapban jelent meg.

A vizsgálat 10, meddőségi klinikák által készített, kis mintaszámú kutatás eredményét összegezte, ily módon közel 1500 spermiummintát vizsgáltak. A mintákban vizsgálták a hímivarsejtek motilitását (mozgási tulajdonságait), életképességét, és a spermiumok számát.

A kontrollcsoportban a jól mozgó spermiumok aránya 50-85 százalék volt, azoknál viszont, akik naphosszat ki voltak téve mobiltelefonjuk sugárzásának, ez az arány átlagosan 8 százalékkal alacsonyabb volt. Hasonló eredményre jutottak a spermiumok életképességével kapcsolatban is, míg a spermaszám esetében nem volt ennyire egyértelmű az összefüggés.

Az összefüggés elsősorban azon férfiak számára lehet érdekes, akik a meddőség határán mozognak (a jól mozgó hímivarsejteik aránya 50 százalék alatt van).

Egy ugyancsak közelmúltban megjelent tanulmány szerint a spermiumok minőségét a stressz szintén befolyásolja. A kutatás szerint a stressz fokozhatja a mellékvesék által termelt glükokortikoidok termelését, ami viszont mérsékli a tesztoszteronszintet és a hímivarsejt-termelést, ily módon csökkentve a termékenységet.