Magyar Nemzet

A világbajnok ott folytatta, ahol két éve abbahagyta
A francia nemzeti tizenegy parádésan vágott neki az Euro2000-nek: három gyönyörű gólt szerezve magabiztosan verte Dánia együttesét, amelyben ezúttal Peter Schmeichel sem nyújtotta a tőle megszokott (igen magas) szintet. A dánoknak cudar nehéz dolga lesz Hollandia és Csehország ellen kiharcolni a továbbjutást.

Collina nem akart ünneprontó lenni
Így azonban igazságos sem maradt. Az olasz játékvezető a nap második vitatható tizenegyesét megítélve 1-0-s győzelmet szerzett az egyébként csak vergődő házigazda hollandoknak, míg a csehek nemcsak hősies küzdelmükért, de számtalan, csak a balszerencsének "köszönhetően" kimaradó helyzetükért is legalább döntetlent érdemeltek volna.




Francia siker a pályán és a lelátón is
2000. június 13., kedd, 14.20

A nyitány óta van már miről tudósítani, ugyanis péntek délután, amikor megérkeztem Brüsszelbe, még nem sok minden utalt arra, hogy jelentős esemény van készülőben a belga fővárosában. A nyomok egyértelműen az expó területére, a Baldvin király-stadionba vezettek. Az Atomium szomszédságában berendezett sajtóközpontban már péntek este óriási volt a nyüzsgés, a világ minden részéből érkezett újságírók egymásnak adták a kilincset. Igen, a világ minden részéből, hiszen szép számmal érkeztek tollforgatók Ázsiából is. Két esztendő múlva ugyanis Japán és a Koreai Köztársaság közösen rendezi a világbajnokságot, így érthető a japánok Euro2000 iránti megnövekedett kíváncsisága.

Az Európa-bajnokságon dolgozó újságírók első számú otthonát, a sajtóközpontot egyébként sok kritika éri, rutinos kollégáim több hiányosságot soroltak fel. Jómagam, aki először veszek részt ilyen nagyszabású tornán, maximálisan elégedett vagyok. A számítógépeken minden adat elérhető – többen nehezményezték, hogy csak a hivatalos internetes Eb-oldalra korlátozódik a szörfözés lehetősége –, azonnal kinyomtatható minden, működik a várólista – az akkreditálás során jegyet nem kapott újságírók eme intézményesült módszerrel juthatnak be a stadionba a sajtótribünre –, kávéautomata, büfé, rendben.

A munka mellett azért mindenkinek van ideje, hogy felkutassa honfitársait, barátait, ritkán látott külföldi kollégáit, így a sajtóközpontok időnként afféle majálishoz hasonlítanak. A japánok hordozható számítógépei, fotófelszerelései a kelet-európaiakat időnként ámulatba ejtik; velem utazó, szabadúszó fotós barátom, ifjabb Thaly Zoltán néha múzeumi tárgynak érzi saját fotóapparátját a távol-keletiek forintban több tízmilliós pakkjához képest.

A szálláson található televízió képernyőjén éjjel-nappal pattog a labda, azaz a napi munka után pihenésképpen a tollforgató még egyszer megnézheti az aznapi meccseket. Michel Preud'homme, az egykori sokszoros belga válogatott kapus például szombat éjjel a nyitómeccset elemezgette az egyik adón, vasárnap délben pedig már a lányával együtt érkezett Bruges-be. Nem tűnt nagyon kipihentnek, szó ami szó... De nem is bánkódott emiatt, nyilván bármelyik éjszaka kapható lenne arra, hogy az övéi győzelmét dicsőítse.

Vasárnap három mérkőzést rendeztek, így háromfelé szakadt az Euro2000-re érkezett több ezer fotós és újságíró. A holland kontingens a nyitómeccs után hazaautózott, a hét utolsó napján ugyanis az ő csapatuk is bemutatkozott a csehek ellen. Ennek ellenére nem kongott az ürességtől a bruges-i Jan Breydel-stadion. A franciák és a dánok is népes szurkolósereggel szállták meg a Brüsszeltől 90 kilométerre fekvő várost, a média számára kialakított főhadiszálláson csak olasz és török kollégával nem lehetett találkozni. Nem véletlenül, hiszen a két ország válogatottja a kora délutáni programban Arnhemben adott egymásnak randevút.

Fotó: Reuters

Ő Zidane feltétlen híve
Bruges-ben, a vasárnap délutáni napsütésben lassan gyülekezett a közönség a világbajnok francia válogatott első mérkőzésére. A flamandok leghíresebb szabadságharcosáról elnevezett Jan Breydel stadion két ellentétes sarkában kapott helyet a két szurkolótábor. A középső lelátórészen, néhány sorral alattunk pedig egy csapat francia mezbe öltözött hölgy foglalt helyet. Hamar kiderült, hogy a körülöttük tapasztalható sürgés-forgás nem kifejezetten csak szépségüknek szól. A csoport közepén, egy Dugarry-mezbe bújt tünemény mellett ugyanis Christophe Dugarry, az egymeccses eltiltása miatt a lelátóra kényszerült világbajnok csatár ült. Ál- és valódi Dugarry között szoros kapcsolat lehet, hiszen összebújva szurkoltak honfitársaiknak.

Arról, hogy ne kelljen sokat izgulniuk, többek között Zidane gondoskodott, a Juventus középpályásának szenzációs játékával a világbajnok könnyedén győzött 3-0-ra az 1992-es Európa-bajnok ellen. A második félidőben újabb illusztris taggal bővült a nézőtéren a francia társaság, megérkezett Karembeu-né, azaz Adriana Sklenarikova. A szlovák topmodell vasárnap este nagyon barátságos volt. A megbolydult méhkashoz hasonlító lelátórészen nem akadt olyan férfi, aki legalább egy fotó erejéig ne szentelt volna figyelmet a hölgy szépségének. Ő pedig végtelen türelemmel osztogatta az autogramokat, de közben nyilván fájt neki, hogy egy félidőn át melegítő férjét végül nem cserélte be Roger Lemerre, a franciák szövetségi kapitánya.

Gyönyörű nő, tört ki a sóhaj mellettem egy sötét hajú fiatalemberből – nem csoda, hogy a férje nem tud nyugodtan focizni a Real Madridban, miközben az asszony Olaszországban, Rómában dolgozik. Kérdeztem is erről Christiant, az egyik interjú során, de azt mondta, hogy a szerelem nem ismer határokat. Tanácstalan bólogatásomat látva alkalmi beszélgetőpartnerem felfedte kilétét – Fernandót, a Radio Catalunya egyik riporterét tisztelhettem benne –, majd folytatta okfejtését: – Én nem engedném el ezt a tüneményt, egy méterre sem. De Karembeu-nek is csak a szája jár, közben meg tárgyalgat a Lazióval, nyilván ő sem bízik Adrianában. Nekem sem jött jókor az Eb, szívesebben maradtam volna otthon...

Fernandóból dőlt a szó, még szívesen hallgattam volna, de indultam vissza Brüsszelbe. Soha rosszabb időzítést, a közel 100 kilométeres autóút után éppen abban a pillanatban, amikor lehuppantam a tévé elé, fújta be Collina a tizenegyest a holland–cseh meccsen. A csehek protestáltak, a lecserélt, a kispadon idegrohamot kapott Latalnak ott mutatta fel a piros lapot az olasz bíró. A belgák után tehát a hollandok is nyertek, azaz mindkét társrendező győzelemmel mutatkozott be, nyert a világbajnoki címvédő francia gárda és az olasz nemzeti együttes is, tehát egyelőre minden az előzetes papírformának megfelelően alakult az Európa-bajnokságon.

Dévényi Zoltán

(Magyar Nemzet)