MTI

Hat gólt hozott a délszláv rangadó
A szlovén válogatott alaposan rácáfolt az őket kimondva-kimondatlanul lesajnáló közvéleményre: egy órányi játék után 3-0-ra vezetett a világsztárokkal telezsúfolt jugoszlávok ellen. Ekkor viszont az addig teljesen dekoncentrált jugó klasszisok cáfoltak rá szinte mindenre, egyik meghatározó emberük kiállítása után 7 perc alatt döntetlenre hozták a meccset.




Gólháborút vívtak a délszlávok
2000. június 14., szerda, 16.10

Az Euro2000 negyedik napján, a csoportmeccsek első fordulójának legvégén, kedden este a jugoszláv és a szlovén válogatott is elégedett volt a 3-3-as döntetlennel. A két csapat az Eb eddigi egyik legjobb, legizgalmasabb mérkőzését vívta egymással, a jugoszlávok tíz emberrel, hat perc alatt ledolgozták a 3-0-s hátrányukat. A szervezők a német-angol derbi főpróbájának tekintették a charleroi-i találkozót.

Fotó: Reuters

Szavo Milosevics, a büszke hazafi
- Óriási meccset játszottunk, hiába figyelmeztettem a játékosaimat, hogy ne bízzák el magukat - mondta Vujadin Boskov jugoszláv szövetségi kapitány. - A fiúk úgy álltak a találkozóhoz, hogy edzenek egy jót a szlovének ellen, és ráhangolódnak a további nehéz mérkőzésekre. Mihajlovics fegyelmezetlensége után teljesen reménytelennek tűnt a helyzetünk. Nem tudok rá igazán haragudni, a Lazio csapatával nem szokott háromgólos hátrányba kerülni, egyszerűen képtelen volt kezelni ezt a helyzetet. Óriási szerencsénk volt az első gólunkkal, amit elképesztő védelmi hiba előzött meg. A szlovének megzavarodtak, és ezt könyörtelenül kihasználtuk. A végén még nyerhettünk is volna, de a döntetlent mindenképpen igazságos eredménynek érzem. Biztos vagyok benne, hogy a szlovének szereznek még néhány pontot az Eb-n.

A csereként pályára lépő Szavo Milosevics két gólt is szerzett, találatait csapattársának, Albert Nadjnak ajánlotta.

- Albert felesége a mérkőzés napján szülte meg fiúgyermeküket - mondta Milosevics. - Ő azonban velünk maradt, és csak az összecsapásra koncentrált. Számomra Albert volt a találkozó hőse.

- Egyáltalán nem voltunk megilletődöttek, sikerült meglepnünk a jugoszlávokat - mondta Srecko Katanec, a szlovén válogatott szövetségi kapitánya elégedetten. - Ha valaki a mérkőzés előtt felajánlott volna nekünk egy 3-3-as döntetlent, gondolkodás nélkül elfogadom. A meccs után kicsit más a helyzet. Óriási lehetőséget szalasztottunk el, háromgólos vezetésről illett volna nyernünk. A jugoszláv együttesben sokkal jobb képességű játékosok szerepeltek, mi azonban fegyelmezett, lelkes játékkal ellensúlyoztuk a tudásbeli különbséget. Sajnos a harmadik gólunk után visszavettünk egy kicsit a tempóból. Ennek a fáradtság mellett az volt az oka, hogy a fiúkat meglepte a magabiztos vezetés. Begörcsöltek, amikor megérezték, hogy most már mi vagyunk az esélyesek.

Fotó: Reuters

Zahovic szégyellte magát
Katanec szerint hiba lenne, ha csapata a továbbjutással foglalkozna.

- Tisztában kell lenni a realitásokkal - hangsúlyozta. - Számunkra óriási élmény ilyen világsztárok ellen játszani, de a spanyolok és a norvégok is erősebbek nálunk. Természetesen hátralévő találkozóinkon sem feltartott kézzel megyünk ki a pályára, de akkor sem történik tragédia, ha nem szerzünk több pontot. Szlovénia történetének legnagyobb sportsikerét értük el azzal, hogy itt vagyunk az Eb-n, bármi történik a folytatásban, emelt fővel térünk majd haza.

Jean van Geel, Charleroi biztonsági főnöke szerint a város felkészült a szombati német-angol találkozóra.

- A Jugoszlávia-Szlovénia összecsapás volt az igazi főpróba - nyilatkozta van Geel. - A stadion bejáratánál a szombati mérkőzésen szigorúbb ellenőrzésre lesz szükség, de egyébként felkészülten várjuk az összecsapást. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a négyezer jugoszláv és háromezer szlovén drukkert könnyebb volt kordában tartani, mint több tízezer német és angol szurkolót. Előzetes információink szerint mindkét országból több mint húszezren jönnek Charleroi-ba, de összesen csak 30 ezren juthatnak be a stadionba.

A jugoszláv-szlovén párharc előtt és után 21 szurkoló került rendőrségi nyilvántartásba, de senkit sem vettek őrizetbe.

- Ez a szám szóra sem érdemes, a 21 drukker többségének azért rögzítették az adatait, mert provokálták a rendőröket, vagy ittas állapotban kocsikat rugdostak - mondta Jacques van Gompel polgármester. - Verekedés sehol sem volt.

(MTI)