MTI

UEFA
Az Európai Labdarúgó Szövetség honlapja

Portugál parádé Eindhovenben
Az Euro2000 eddigi legélvezetesebb meccsét játszotta Portugália és Anglia. Öt szépségdíjas gól esett, Figóék 0-2-ről fordították meg az A csoport esti rangadóját. A kapott gólokat leszámítva a portugálok szinte hibátlan teljesítménnyel rukkoltak elő.




Adams és McManaman nem játszhat a németek ellen
2000. június 13., kedd, 19.01

Az UEFA szóvivője közölte, a nemzetközi testület csak az Euro2000 színvonalával elégedett, a szervezéssel nem. Tony Adams és Steve McManaman sérülés miatt nem léphet pályára az angol labdarúgó-válogatottban, amely szombaton Charleroi-ban a címvédő Németország ellen folytatja Európa-bajnoki szereplését.

Fotó: Reuters

Adams (fehérben) lesérült a
Joao Pintóékkal vívott harcban
Egyik futballista sem játszotta végig a portugálok elleni hétfői mérkőzést. A spanyol Real Madridban szereplő McManaman térdsérülés miatt az 59., míg Adams (Arsenal) kiújuló hátproblémái következtében a 82. percben hagyta el a játékteret.

- Mindkét játékost megvizsgálták az orvosok. Úgy tűnik, hogy Tony Adams már nem szerepelhet a hátralévő két csoportmérkőzésen, s Steve McManaman sem épül fel szombatig - jelentette ki Kevin Keegan angol szövetségi kapitány.

Egy angol szurkoló életét veszítette egy hollandiai közlekedési balesetben. A tragédia a Portugália-Anglia mérkőzést követően történt, amikor a brit rajongók gépkocsija letért az Eindhoven és Maastricht közötti A2-es autópályáról, s több fának is nekiütközött. A 22 éves Joel Fountain meghalt, a 21 éves sofőr súlyos sérüléseket szenvedett. A szintén elöl helyet foglaló 19 éves szurkoló könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet.

"A szervezőknek pontosan leírtuk, hogyan kell lebonyolítani az Eb-t, mindenre felhívtuk a figyelmüket, ennek ellenére rengeteg hibát követtek el" - mondta Fritz Ahlström, az UEFA sajtószóvivője. "A szurkolók beléptetése a stadionokba nagyon nehézkesen zajlik, a szigorú ellenőrzések ellenére több ittas személyt is lehetett látni a lelátókon, arról nem is beszélve, hogy a török drukkerek üvegeket vittek magukkal a stadionba."

A sajtószóvivő hozzátette: a hibák kijavítása elkezdődött, de komoly előrelépés nem várható. "Valamennyi szervező nagyon lelkiismeretesen végzi a dolgát, és igyekszik a maximumot nyújtani - hangsúlyozta. - Az Eb azonban legtöbbjüknek túl komoly kihívást jelent. Gondot okoz az is, hogy sokan vannak, és a feladatok elosztása nem volt egyértelmű, egyetlen területnek sincs kizárólagos felelőse."

Lennart Johansson, az UEFA elnöke a találkozók szinvonalával kifejezetten elégedett: - Fantasztikus mérkőzéseket láttunk, szerencsére a csapatok igyekeznek játszani, kiszolgálni a közönséget, és nem kizárólag a védekezésre koncentrálnak.

(MTI)