Zizou szerint Beckham megijedt a franciáktól

Vágólapra másolva!
A sorsolás után pár nappal, valamint közel fél évvel a jövő évi, portugáliai Európa-bajnokság előtt már nagy az izgalom a csapatok házatáján. A franciák játékmestere, Zinédine Zidane szerint nem kizárt, hogy Beckhamékkel találkoznak a július 4-ei döntőben, az angolok megasztárja pedig Henry iránti tiszteletéről beszélt. Morten Olsen úgy véli, hogy Dánia megnyerheti az Eb-t, míg Francesco Totti annak örül, hogy a C csoportban elkerülték a nehéz ellenfeleket. A svájci Fabio Celestini és a bolgár Sztilian Petrov a kiscsapatok esélyeit latolgatta.
Vágólapra másolva!

A franciák játékmestere, Zinédine Zidane úgy véli, a B csoport két favoritja, az angol és a gall válogatott a jövő évi Európa-bajnokság döntőjéig menetelhet.

"Számunkra az Anglia elleni találkozó jelenti az igazi rangadót. Az emberek a nagy meccseket szeretik, nos, ez az lesz! Annak ellenére, hogy már a csoportban megküzdünk egymással, úgy gondolom, könnyedén összefuthatunk a döntőben is" - mondta Zizou a L'Equipe-nek.

Zidane arról is szólt, miszerint madridi csapattársa, David Beckham nem örül a korai francia-angol találkozásnak. "A tegnapi edzésen beszélgettem vele a sorsolásról. Láttam az arcán: nem örül annak, hogy összekerültek velünk."

Beckham amúgy - többek között - elmondta, Henrytól tart a leginkább, és nagy esélyesnek tartja a gallokat. "Mindig szerettem a legjobb csapatok ellen játszani, s a franciák ezt a színvonalat képviselik. Egyébként számomra Thierry Henry a világ egyik legnagyobb futballcsillaga, aki egyben remek fickó is. Angliának jó esélye van, de a franciáknak még több, mert rengeteg fantasztikus játékossal rendelkeznek."

Owen is latolgatott: "Ennél nehezebb és izgalmasabb nyitómeccsünk nem is lehetne" - mondta a Liverpool csillaga. "Már nagyon várom az összecsapást, és bevallom, félelem nélkül készülünk rá. Biztos vagyok abban, hogy az ellenfél is kemény diónak tart minket. Amúgy nem foglalkozom a csoportbeosztással, szerintem nagyjából egyenlő erők fognak küzdeni a továbbjutásért, és mindegyik kvartett ugyanolyan erős" - tette hozzá az aranylabdás támadó.