Csak a bíró tudta megállítani Verpakovskist

Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnokság D csoportjának második fordulójában a lettek meglepetésre gól nélküli döntetlent játszottak a német válogatottal. Aleksandrs Starkovs együttese nem állt távol a győzelemtől sem, hiszen ha az angol játékvezető a négy 11-es gyanús esetből legalább egyet megad, akkor nem csak egy pontnak örülhetnek Verpakovskisék.
Vágólapra másolva!

Jegyzőkönyv, online közvetítés

A németek a Hollandia elleni 1-1-es döntetlen után a vb leggyengébb csapatának tartott lett válogatott ellen mindenképpen győzelemre készültek, míg Aleksandrs Starkovs, a baltiak trénere a csehek elleni balszerencsés vereség után a pontszerzésben reménykedett.

Rudi Völler némileg átszervezte csapatát az első mérkőzéshez képest, hiszen a csatár Fredi Bobic kezdő volt, míg a védő Jens Nowotny kimaradt, Frank Baumann pedig a középpályáról egy sorral hátrébb került. Ezúttal tehát két csatárral rohamoztak a németek, s a felállás 4-4-2-re változott.

A letteknek szombaton mindenképpen pontot kellett szerezniük ahhoz, hogy ne jussanak a már elbúcsúzott oroszok és bolgárok sorsára, és az első meccsen mutatott biztató játék után (a 73. percig vezettek az aranylabdás Nedveddel felálló csehek ellen) erre még a szakértők szerint is megvolt az esélyük. Starkovs nem változtatott előző csapatán, ami csak annyiban meglepetés, hogy a Southamptonban légióskodó Pahars ezúttal sem kezdett.

Első félidő

Jobban kezdték a mérkőzést a németek, az első negyedórában többet birtokolták a labdát, de nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, a hátul betömörülő lettek ellen távoli lövésekkel próbálkoztak. Ezután azonban rájöttek a lettek, hogy lehet keresnivalójuk, és megváltozott a játék képe, fölénybe kerültek a bordó mezesek, gyors csatáraik nem ritkán még labdával is lefutották a német védőket, ás a pontrúgásaik is veszélyesek voltak. A 24. percben pedig a vezetést is megszerezhették volna, de Verpakovskist a német védők az ötösnél nem engedték labdához érni, egyszerűen lebirkózták, így nem kerülhetett helyzetbe.

A 30. perctől ismét a Völler-csapat került fölénybe, és csakúgy, mint a meccs elején, távoli bombákkal próbálkozott, de Schneider, Hamann és Kuranyi sem célzott pontosan, vagy ha kapura ment a lövés, akkor Kolinko védett magabiztosan. Öt perccel a játékrész vége előtt Verpakovskis a félpályáról megindulva nagy szóló után 9 méterről Kahnba lőtt, ez volt talán az első 45 perc legnagyobb gólhelyzete.

Második félidő

A második félidőben tíz percig semmi nem történt, majd - micsoda meglepetés - megint távoli lövéssel próbálkoztak a németek, de a csereként beállt Schweinsteigernek a 16-os jobb sarkáról megeresztett bombáját ezúttal is megfogta a lett kapus. Két percre rá Verpakovskis újfent a 16-oson belül bolondította a német védőket, akik megint csak fellökni tudták a Dinamo Kijev támadóját... A németek eztán kétszer is a balszélen próbálták meg átjátszani a lett védelmet, de egyszer lyukat rúgtak a támadók (a labdát végül megszerző Ballack pedig a védőkbe bombázott), majd óriási helyzetben Bobic késett le Kuranyi bal oldalról begurított labdájáról. A két német helyzet között a remek labdaátvételt bemutató Verpakovskist a változatosság kedvéért megint földbe döngölték a germánok - a büntetőterületen belül, a bíró "persze" ezúttal sem ítélt büntetőt.

Olvassa el V. Maris lett Eb-blogját!/euro2004/blog/lettorszag/20031101blog_eb_lettorszag15.html

A meccs utolsó harmadában a játék némileg csendesebben csordogált, de nem az utolsó hét perc, amikor előbb Wörns lépett rá "véletlenül" a Kahn felé meginduló Verpakovskis lábára (a játékvezető valószínűleg most sem látta az esetet). Ezt követően a lettek csatára - az utolsó percben - még egy közeli fejessel is próbálkozott, de ezen az estén neki, és a letteknek (mármint ami a gólszerzést illeti) semmi nem jött össze. De az egy pontnak annak ellenére is nagyon örültek, hogy az angol bíró a négy 11-es gyanús esetből egyiket sem látta jogosnak.

A németeknek nyeretlenül, de még továbbjutási esélyekkel vágnak neki a harmadik fordulónak (ellenfelük Csehország lesz), a lettek pedig minden bizonyal elbúcsúznak az Európa-bajnokságtól, de mindenképpen emelt fővel tehetik meg ezt.