Advocaat lemondott az Oranje éléről

Vágólapra másolva!
Bejelentette lemondását Dick Advocaat, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - közölte kedden a helyi szövetség (KNVB). A szakember azzal indokolta lépését, hogy érzése szerint szerződése lejártáig, azaz 2006-ig nem kapna megfelelő támogatást a munkájához.
Vágólapra másolva!

"Tiszteletben tartjuk a döntését, és hamarosan megtaláljuk az utódját" - áll a KNVB közleményében, amely kiemeli, hogy még augusztus 18-a, azaz a svédek elleni barátságos találkozó időpontja előtt megnevezik a csapat új irányítóját.

Az Advocaat vezette holland együttes az elődöntőig jutott a vasárnap véget ért portugáliai Európa-bajnokságon, de ott 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák gárdájától.