Brit szívtiprók Hollywoodban

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Hollywood mindig is kedvelte az angolokat, a nagy amerikai stúdiók évtizedek óta alkalmazzák a britek tehetséges rendezőit és színészeit. Úgy tűnik, az utóbbi években közülük is a fiatal férfiak vannak előnyben. A most 30 körül járó angol színészek között négy olyan is akad, aki már a legnagyobb sztárokkal forgat együtt, esetleg maga is annak számít. A generáció amerikai képviselői inkább a női nemből kerülnek ki, ezért a négy brit titán - Ewan McGregor, Jude Law, Joseph Fiennes és Ben Chaplin - rendre ugyanazokkal a női partnerekkel játszik: Nicole Kidmannel, Renée Zellwegerrel, Winona Ryderrel vagy épp Sandra Bullockkal.

Ewan McGregor

1996-97 körül fedezték fel mindnyájukat. A nemzedéke egyik legtehetségesebb színészének tartott Ewan McGregor a Trainspotting című filmmel dobbantott, ami szinte sokkolta a közönséget a bemutatás évében, 1996-ban. Az alkotóknak azonban hatalmas sikert hozott, nemcsak a színész McGregornak, de a rendező Danny Boyle-nak és a forgatókönyvíró John Hodge-nak is. A csapat már korábban is együtt dolgozott a '94-es Sekély sírhant című filmben, és együtt kapták a meg a "nagy lehetőséget" Hollywoodban is a Trainspotting után, 1998-ban. Ebből született Az élet sója, amelyben McGregor partnere Cameron Diaz volt. Az abszurd emberrablási dráma újabb esélyt adott az alkotóknak, hogy filmes karrierjüket a tengerentúlon folytassák. A Part című film főszerepére azonban a rendező-forgatókönyvíró páros ezúttal nem Ewan McGregort, hanem Leonardo Di Capriót választotta, állítólag a stúdió nyomására. Az évekig tartó együttműködés megszakadt, és ezzel a sikerszéria is véget ért. McGregor azóta nem áll szóba a régi barátokkal, viszont nagy karriert futott be Amerikában - nélkülük. (Boyle és Hodge A part bukása óta hiába próbálja visszaszerezni a nagy stúdiók kegyeit.)

1999-ben részesévé vált minden idők legsikeresebb film-legendájának, a Csillagok háborújának. Ebben az évben forgatták a Baljós árnyakat, amelyben McGregor játszotta Obi Van Kenobi szerepét. A szerződés azonban három részre szól, és 2005-ig tart, akkor készül el ugyanis a befejező, harmadik rész. McGregor közben főszerepet játszott két másik szuperprodukcióban, a Moulin Rouge című musicalben, Nicole Kidman partnereként, és Ridley Scott háborús filmjében, a Sólyom végveszélyben című alkotásban. Mindkét film a 2002-es Oscar-gála főszereplője volt.

Ewan McGregor ma már hosszú időre be van táblázva. Először egy angol filmet forgat Tilda Swintonnal, "Young Adam" címmel, majd az óceán másik partján kezdődnek a "Down With Love" című vígjáték felvételei, amelyben a partnere Renée Zellweger lesz. A 60-as években játszódó komédia a régi Doris Day-filmek világát idézi meg. Utána McGregor egy másik műfajban, a történelmi filmben próbálja ki magát. A "Borgia" című alkotásban a XV. századi híres család történetét dolgozzák fel, John Malkovich, Jean Reno és Christina Ricci főszereplésével. Mindeközben továbbra is Londonban él feleségével és két kislányával. Jude Law-val közösen alapított cégében pedig azon fáradozik, hogy az amerikai szuperprodukciók ellenében kis költségvetésű, de művészileg értékes filmeket készítsenek Nagy-Britanniában.

Jude Law

Hollywood másik nagy kedvence épp az a Jude Law, aki annak idején Ewan McGregor szobatársa volt a színészkollégiumban, és aki ma partnere a Natural Nylon elnevezésű produkciós cégben. Számára az Oscar Wilde szerelmei című filmben nyújtott alakítás hozta meg az áttörést. Rögtön utána Uma Thurman és Ethan Hawke partnereként játszhatott a Gattacában, majd John Cusack és Kevin Spacey partnereként, az Éjfél a Jó és a Rossz kertjében című filmben. Az első igazi hollywoodi főszerepre még két évet várnia kellett: 1999-ben forgatta a Tehetséges Mr. Ripley című filmet Gwyneth Paltrow-val és Matt Damonnal. A filmben nyújtott alakítását nagyra értékelték a kritikusok, ráadásul egy évvel később a People magazin beválasztotta az 50 legszebb ember közé. 2001-ben érkezett az a felkérés, amire minden színész áhítozik Amerikában: Steven Spielberg ajánlott neki főszerepet a Mesterséges intelligencia című filmjében.

Ezek után nem csoda, ha Jude Law, aki egyébként a "Hey, Jude" című Beatles-dal után kapta a nevét, barátjához, Ewan McGregorhoz hasonlóan évekre előre tudja, mikor és hol fog dolgozni. A tengerentúlon most mutatták be legújabb filmjét, amit a szintén brit Sam Mendes rendezett. A "Road To Perdition" Spielberg pártfogásával készült, aki nem csak Jude Law tehetségére figyelt fel, de Mendes első munkája, az Amerikai szépség is magával ragadta. Ezért még arra is hajlandó volt, hogy a rendező tervének megnyerje Tom Hankst és a 77 éves Paul Newmant, akik a filmben Jude Law partnerei lettek.

Nemrég fejezték be a forgatását a "Cold Mountain" című Anthony Minghella-filmnek, amelyben Jude Law Hollywood legkeresettebb színésznőivel játszik együtt: Nicole Kidmannel, Renée Zellwegerrel és Natalie Portmannel. (A jelenetek nagy részét Romániában vették fel.) Már azt is tudni, hogy következő filmjét Penélope Cruzszal forgatja majd - ez a Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetének legújabb feldolgozása lesz. Mindezek mellett még arra is marad ideje, hogy egy londoni színházban Dr. Faustus szerepét eljátssza.