Koltai Lajos pénteken bemutatott új filmje, A The Emperor's Club (Császárok klubja) szinte osztatlan sikert aratott a kritikusok körében. Michael Hoffman rendezése alapvető morális kérdéseket feszeget egy fiúkollégium falai között, ahol egy hagyománytisztelő professzor és lázadó tanítványa között különös viszony szövődik. Kevin Kline játéka Oscar-díjra is esélyes lehet.
Míg Koltai Lajos első rendezése, a Sorstalanság filmadaptációja meg nem valósul, újabb és újabb hollywoodi filmekben vesz részt operatőrként. Pénteken a Michael Hoffman rendezővel közösen forgatott The Emperor's Club (Császárok klubja) került az amerikai mozikba, Kevin Kline főszereplésével.
A film nem sorolható a hollywoodi szuperprodukciók közé, sem a költségvetés (összesen 12,5 millió dollárból készült), sem a téma szempontjából. A történet Ethan Canin tollából származik, akinek a The Palace Thief című novelláját Neil Tolkin alakította forgatókönyvvé. Michael Hoffman pdig személyes indíttatásból rendezett belőle filmet:
"Kétségtelenül az vonzott a történethez, hogy rájöttem, a személyes sorsom és sikereim alakulásában mekkora szerepe volt a tanáraimnak. Szüleimnek köszönhetem, hogy a világ talán leghíresebb iskoláiban taníttattak, a gondolkodásomra és a későbbi lehetőségeimre pedig tanáraimnak volt a legnagyobb hatása. Azt hiszem, nélkülük csak később tudatosodott volna bennem, hogy mi befolyásolja az ember viselkedését, hiszen ők segítettek megkülönböztetni a jót a rossztól. Visszatekintve úgy látom, hogy a szüleim és a tanáraim egyforma részt vállaltak a személyiségfejlődésemben, és ezt most szeretném megköszönni nekik" - nyilatkozta a rendező, aki a legnevesebb angol iskolában, a Rhodes kollégiumban tanult, majd Oxfordban járt egyetemre.
Innen hozta magával a klasszikusok iránti hódolatát, mely fontos eleme a főhős karakterének. William Hundert professzor (Kevin Kline) a Szent Benedek kollégium tanára, aki a görög és római klasszikusok bűvöletében szinte nem is találkozik a modern élet problémáival. Élete egyetlen értelme a tanítás, melynek révén - szerinte - nemcsak tudással tölti meg a diákok fejét, de személyiségük formálásában is részt vállal.
Egy frissen érkezett tanítványa azonban immúnisnak mutatkozik módszereire, és állandó lázadásaival társaira is nagy hatással van. A fiú egy szenátor fia, ezáltal egy sokkal gyakorlatiasabb, gátlástalanabb és ideák nélküli világot képvisel. A professzor tehát rákényszerül, hogy átértékelje korábbi felfogását. Fegyverszünetet ajánl a diáknak, és megpróbálja megnyerni bizalmát. A történet vége azonban korántsem az, amit a legtöbb néző vár - és ezt a kritikusok nagyra becsülték Hoffman munkájában.
A film főszerepére Andrew Karsch producer találta meg az Oscar- és Tony-díjas Kevin Kline-t, aki a legkülönfélébb karakterek megformálására képes. Alakítása ezúttal is meggyőző, amit szinte minden minden kritikus külön kiemelt.
"Kline kiváló portrét rajzol egy mély érzésű és szenvedélyes professzorról, aki visszafogott és zord magatartása mögé rejti érzelmeit. Ehhez hasonló árnyalt jellemrajzot Anthony Hopkins nyújtott utoljára A napok romjai című filmben. Talán nem túl korai kijelenteni, hogy Kline játéka Oscar-díjat érdemel" - írja Jack Mathews a New York Daily News című lapban.
Lou Lumenick, a New York Post kritikusa szerint pedig: "Kevin Kline ismét kiváló, szinte már tökéletes alakítást nyújt az elkötelezett történelemtanár szerepében. A játéka egyszerűen lenyűgöző, mint ahogy az egész film is. A Császárok klubja azon ritka hollywoodi alkotások közé tartozik, melyek erkölcsi mondanivalót közvetítenek."
Roger Ebert, a Chicago Sun Times kritikusa pedig így fogalmaz: "A Császárok klubja meglepi a nézőt, noha a velejéig realisztikus. Nem kerüli ki a fontos kérdéseket. Kevin Kline alakítása pedig azt bizonyítja, hogy mélységeiben érti a karakter jellemét. Egy olyan tanárt fomál meg, aki - lássuk be - jobb tanár és jobb ember, mint a legtöbben."
A Császárok klubja 4,1 millió dolláros bevételre tett szert a premiert követő hétvégén, ami egy kis költségvetésű, művészi szándékkal készült film esetében feltétlenül jó eredménynek számít. Ezzel 7. lett az e heti toplistán, de mivel jóval kevesebb moziban vetítették, mint a vele együtt versenyző Halj meg máskor! című James Bond-epizódot vagy a Harry Potter és a Titkok Kamrája című filmet, mindenképp sikernek könyvelheti el a nézők érdeklődését. Magyarországron 2003. február 20-ától vetítik a mozikban.
Gy. D.
[origo]
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.