A Gyűrűk Ura trilógia megjelenéséig már-már abszurdnak tetszett az a gondolat, hogy a női szíveket egy elf dobogtassa meg. Peter Jackson óriási sikerű filmjeinek ifjú sztárja azonban megdöntött minden előítéletet, ami eddig a szépek népe, a tündék ellen irányult.
Sean Astin, Orlando Bloom, Liv Tyler A Gyűrűk Ura premierjénA Gyűrűk Ura című film egyik főszerepét alakító fiatal angol színész, Orlando Bloom 1977-ben látta meg a napvilágot Canterburyben. Kamaszkoráig az átlag angolszász gyerekek életét élte, majd kamaszkorában jött a nagy változás, Superman akart lenni. Aztán persze ezt a tervet elvetette, maradt tehát a színészet, mint egy valamivel kézzelfoghatóbb vágyálom.
A kiskamasz Orlando rájött; egy színész bárki lehet. Orlando pedig mindenki akart lenni egyszerre, ezért 16 éves korában Londonba költözött és csatlakozott a National Youth Theatre színkörhöz, amit két inspiráló esztendő után hagyott ott, hogy elkezdje tanulmányait a Brit-Amerikai Dráma Akadémiára, ahol nem rég szerzett diplomát.
Orlando Bloom mint LegolasRövid tévés kirándulás után Orlando is megjelent a vásznon, igaz, csak egy cameo erejéig. Az Oscar Wilde szerelmei című produkcióban egy fiatal suhancot alakít, aki kikezd a híres és hírhedt íróval. Ez után a szerep után Orlando visszatért a színházhoz, majd jött a nagy csoda: megkapta Legolas szerepét A Gyűrűk Urában. A jóképű angol sztár először A Gyűrű Szövetségében felbukkanó Boromir öccsének szerepére jelentkezett, de végül belátta, hogy a tünde-szerep igencsak testhezálló számára.
Az, hogy egy fiatal színész 18 hónapig kamera előtt álljon Peter Jacksonnal, és egy sztárokkal teli szereplőgárdával dolgozzon együtt, eddig példanélküli volt. A fiatal sztár felejthetetlen másfél évet töltött a gyönyörű Új-Zélandon. Orlandonak a szigetországban saját háza volt a tengerparton, szabadidejében bungee jumpingolt, szörfözött és kirándult a filmben szereplő srácokkal.
A Gyűrűk Ura legnagyobb pozitívum, az ott szerzett tapasztalatokon kívül kétségtelenül az új, akár életreszóló barátságok létrejötte volt. A legnagyobb negatívuma pedig nyilvánvalóan a fiatal színész menyasszonya elvesztése volt. A sztár modell barátnője ugyanis nem bírta a forgatással járó stresszt, no meg az sem tett túl jót a kapcsolatnak, hogy Bloom napi 18 óra forgatás után leginkább aludni szeretett volna. A sztár magánélete azóta sem rendeződött, ráadásul a fiatal színész homoszexualitását bizonygató pletykák is szárnyra kaptak. Orlando belefáradt az örökös cáfolgatásba, rajongói pedig kitartanak mellette, történjen bármi is.
Orlando Bloom mindenesetre túl van egy zsúfolt éven, néhány kisebb filmszerepen. A Black Hawk Dawn című filmbeli alakítása és a Két torony után most újra feltűnik a vásznon a Ned Kelly című film egyik főszerplőjeként látható a mozikban. A film magyarországi premierje várhatóan októberre tehető.
[origo]
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.