Kivárnak a Sorstalanság szereplőivel

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imre regényéből készülő mű előmunkálatairól Barbalics Péter producer, a megfilmesítés jogait birtokló Magic Media Rt. ügyvezetője közölte: május végére megkötik a végleges koprodukciós szerződéseket; a 920 millió forintos állami támogatással készülő filmben való közreműködésre már előszerződést kötöttek a holland Kasander céggel, s tárgyalnak egy olasz és egy német filmes társasággal is.

Forrás: MTI
Koltai Lajos, a Sorstalanság-film rendezője

A producer elmondta, hogy a Sorstalanság-nak nyújtott állami támogatást egy Magyarországon eddig újnak számító produceri modell szerint használhatják fel. A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) supervisori ellenőrzése mellett folyósított költségvetési támogatás fejében a magyar állam olyan arányban részesül majd a Sortalanság bevételeiből, amilyen arányban támogatta a produkció elkészítését - mondta Barbalics. A producer azt reméli, az MMK-hoz visszakerülő pénzből fiatal filmesek pályakezdését segítik majd.

Barbalics Péter közölte azt is, hogy a Sorstalanság banki befejezési garanciával készül, s erre sem volt még példa a magyar filmgyártásban. A 2 milliárd forintos (8 millió eurós) költségvetésű produkciót egy európai nagybank biztosítja; a pénzintézethez előre kell befizetni a film költségvetésének 3-4 százalékát, s ezt az összeget tartalékolják, ha valami miatt nehézségek adódnának a film befejezése körül. A Magic Media ügyvezetője a költségvetésről elmondta még, hogy a holland Kasander a magyar állami támogatás mellett fennmaradó 1 milliárd forintos büdzsé 30-40 százalékát biztosítja, a további összegeken pedig az olasz és a német partner osztozik majd. A Sorstalanság megfilmesítéséhez kormányrendelet alapján - a költségvetés állami tartalékából - biztosított összeget a produkció részletekben kapja meg; minden részletfizetés előtt tételes számlákkal kell igazolni az MMK felé az előző összeg felhasználását.

A Magic Media Rt. 1997-ben egy német céggel közösen vásárolta meg Kertész Imre regényének megfilmesítési jogait; a magyar filmes cég időközben kivásárolta a német partner jogait, így 100 százalékos jogtulajdonossá vált. A produkcióra eddig fordított összeget a Magic Media állta, de a Magyar Történelmi Filmalapítványtól is kaptak 7 millió forintos támogatást.

Forrás: MTI
Kertész Imre

Koltai Lajos, a Sorstalanság rendezője elmondta: a főbb karaktereket alakító felnőtt színészeket kívánja a legkésőbb kiválasztani, mivel alaposan fel akarja térképezni a hazai és a külföldi színészvilágot. Az előkészületeinél tartó produkciónak még mindig nincs meg az operatőre, s Koltai szerint, a film vizualitásáról ugyan ő dönt, de olyan operatőrt keres, aki végre tudja hajtani elképzeléseit, "sőt még meglepetést is tud okozni". Elképzelhető az is, hogy a koprodukciós szerződések miatt külföldi operatőre lesz a Sorstalanság-nak.

Koltai Lajos a film gyerekszereplői kapcsán elmondta: egy ügynökség négyezer gyerekből háromszázat választott ki, akikkel személyesen ő is találkozott. Ezt a kört szűkítették egy tízes csoportra, s talán közöttük van a főszereplő; a rendező azonban a gyerekkarakterek alakítóit is az "utolsó pillanatban" akarja kiválasztani, mivel a kamaszok egyetlen nyár alatt is sokat változhatnak.

Koltai Lajos közölte, a film és annak alapja, a regény megköveteli, hogy kronológiai sorrendben vegyék fel a jeleneteket. A rendező azt is elmondta, hogy a forgatást történészek segítik majd, míg a szereplők folyamatos súlyvesztését és állapotváltozását - amelyet a hitelesség igényel - orvosok felügyelik.

A Sorstalanság-ban - amelynek zenéjét Ennio Morricone komponálja - 140-150 színész és 13 ezer statiszta kap szerepet. A 70 naposra tervezett forgatás két szakaszban, nagyobbrészt magyarországi, Budapest környéki helyszíneken zajlik majd. Az, hogy lesz-e külföldi forgatási helyszín, a koprodukciós partnerektől is függ. Barbalics Péter producer azonban közölte, a Sorstalanság utómunkálatait valószínűleg Londonban végzik el, de mindenképpen Magyarországon kívüli európai stúdióban. A Kertész Imre által írt forgatókönyv alapján magyar nyelven készülő Sorstalanság-ban csak bizonyos karakterek szólalnak meg más nyelven.

A film díszleteit Lázár Tibor tervezte; a Sorstalanság-ot várhatón 2004 őszén mutatják be, a magyarországi mozikba az InterCom viszi, a külföldi megjelenésről még folynak a tárgyalások. A Magic Media három komoly külföldi forgalmazóval egyeztet.