Woody Allennel kezd Velence

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Woody Allen és a velencei filmfesztivál szervezői egyaránt "megtisztelőnek" nevezték, hogy az idei szemlét együtt abszolválják - Woody a felkérést, a fesztivál igazgatója, Moritz de Hadeln pedig a fogadtatást méltatta. A lehetőséget pedig az adja, hogy elkészült Allen legújabb filmje, az Anything Else, melynek itt tartják majd a premierjét.

Woody legújabb vígjátékáról egyelőre annyit tudni, hogy a férfi főszerepet (Allen fiatalkori énjét) az Amerikai pité-ből ismert Jason Biggs alakítja, partnere pedig Christina Ricci lesz. Az író-rendező természetesen szintén feltűnik majd a szereplők között.

A velencei filmfesztivál honlapjahttp://www.mostradelcinemadivenezia.com/Woody Allen linkek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/kultura,_muveszet,_tarsadalom/muveszet/vizualis_muveszetek/filmmuveszet/filmrendezok/Woody_Allen/

Woody Allen eddig is képviseltette magát műveivel Velencében: 1993 óta minden évben levetítik legújabb munkáját a fesztiválközönségnek. Ez lesz azonban az első alkalom, hogy el is kíséri a filmet, és interjút ad a megjelent újságíróknak.

Az augusztus 27-e és szeptember 6-a között megrendezésre kerülő filmszemle másik nagy eseménye az lesz, hogy a nemrég elhunyt Katherine Hepburnre emlékezve levetítik a színésznő 1955-ben készült, Summertime című filmjét, mely Velencében játszódik.