Vágólapra másolva!
A Manitu bocskora című westernparódia alkotói ezúttal a legnépszerűbb sci-fi filmeket állítják pellengérre: a Csillagok háborúja, a Star Trek, de még az Ötödik elem is megkapja a magáét.
Vágólapra másolva!

A Manitu bocskora óriási sikert aratott hazájában, Németországban: a nálunk megjelent plakátokon már úgy hirdették, hogy a németek több jegyet váltottak rá, mint a Titanic-ra. A film valószínűleg annak köszönhette sikerét, hogy a tévében igen népszerű Bully Parade komikusai készítették, ráadásul témaként minden néző közös élményéhez, Karl May westernjeihez nyúltak. Bár az alkotás külföldiek számára is élvezhető és szórakoztató volt, jellemzően a nyugatnémet westernekre épített, a Gojko Mitic-féle vonulatot hiába is kerestünk volna benne.

Az alkotók, úgy látszik, most nagyobb babérokra törnek, mert a készülő alkotásukban pellengérre állított filmeket nem csak a németek és szomszédaik ismerik. Periode 1 címmel forgatott paródiájuk elsősorban a Star Trek és a Csillagok háborúja világára épít. A történet szerint néhány száz évnyire a jövőben az emberek egy része a Marsra költözött, majd néhány generációval később visszatérnek, hogy leigázzák a Földet. Egyedül hőseink állhatnak az útjukba.

Az internetről már letölthető előzetesekben Bully és a Manitu bocskorá-ból már ismert társa Star Trek-egyenruhában parádéznak, a Tie-vadászok pilótáinak megfelelő alakok a háttérben söprögetnek, és az egyik jelenetben a szereplők hasonló taxiba szállnak be, mint amit az Ötödik elem-ben Bruce Willis vezetett. A film 2004 nyarán kerül a mozikba.

Solaria