A Kontroll sikeres indulása után Sas Tamás új filmje került a mozikba. A sikerregényen alapuló Apám beájulna olyan hiányzó műfajok irányába tesz tapogatózó lépéseket, mint a magyar moziba régóta vágyott road movie vagy tinifilm. A végeredmény mégis felemás lett.

Csősz Boglárka
Hagyománya persze mindkét zsánernek van, igaz, kicsit másként hívtuk őket. A magyar kaland- és ifjúsági filmek világa azonban, úgy tűnik, nincs is olyan messze, mint gondoltuk volna. Az Apám beájulna, mely a populáris kultúra közegében és nyelvén tesz kísérletet arra, hogy a vagány kiscsaj, Szarka legnagyobb nyári kalandját elmesélje, minden tiszteletre méltó próbálkozása ellenére is kissé modorosra sikeredett. Ebből aztán furcsa egyveleg születik, a végére a film mégis megtalálja a maga hangját, összefőnek az elemek, és szép történet kerekedik belőle.
Salinger Richárd regénye a maga alkotta szlengből építkezik, és egy igazi nyelvi kaland. A mai tinédzserek világában kétségtelenül összekapcsolódik a használt nyelvezet a vizuális popkultúra jelenségeivel, szinte kívánja a filmes feldolgozást. Sas Tamás filmje a nyilván tömörítő szándékú visszaemlékezős elbeszéléstechnika ellenére is sokat bíbelődik a sztori felvezetésével, miközben drámai feszültséget nem képes létrehozni.
Krétán még csak a város díszletében sétálgató lányokat látjuk, mint akiket beküldtek tisztességesen végigmondani a dialógusokat. A klipes betétek halványan közelítik a Baywatch-sorozat néhány gyengébb epizódját. A röplabda-jelenetből összevágott képsor például nélkülöz minden képi dramaturgiát és ritmust, jólelkű amatőr nagypapák csinálnának ilyen klipet a strandon tizenéves unokáikról.
Az első félóra után azonban határozottan javulni kezd a film, elsősorban bizonyos feszültségek miatt, melyet az új szereplők bevonása kelt. A Szarka és Barbi közötti (nem csupán felszínes, de felszínesen is kezelt) kapcsolat a szerelmi háromszögekben mélyülni és bonyolódni kezd. Van végre cselekmény, amire rá lehet irányítani a kamerát, nem kell erőltetett képi poénokkal és trükkökkel tiniset játszani. A római és barcelonai jelenetek pedig egészen jó irányt jelölnek ki a befejezésnek, ahol végül Szarka figurájában egy nagyon eltalált és hiteles tinédzser-életérzés fogalmazódik meg. A hazatérés metaforikus is: a kalandokban való kifáradás, a szülőktől való szép távolság-közelség és a Barbitól való fájdalmas, de tudatos elszakadás reményt ad arra, hogy a gyermeki világ felnőttségbe való átmenete követheti a lelkiismeret hangját.
![]() |
| Csősz Boglárka és Gáspár Kata |
Emiatt a végső, a magyar film palettájáról oly régóta hiányzó hiteles szín miatt az Apám beájulna nagyon is szerethető mozi. Olyan témáról beszél etikailag kifogástalanul, melyről nem csak a film, de a társadalom is nehezen képes tudomást venni. (A megcélzott korosztály mellett jó szívvel ajánlom a szülőknek, felnőtteknek is.)
Formanyelvi naivitása és súlyos dramaturgiai problémái mindezek fényében megbocsáthatók. Különösen, hogy - Csősz Boglárka tehetséges játéka mellett - Gáspár Kata Szarkája olyan mély és mégis visszafogottan megformált alakítás, amely a filmes stáb tanácstalan és bár jó szándékú, mégis sokszor csupán "fiatalos" kísérletei ellenére szép ifjúsági filmmé változtatja a sikerregény adaptációját.
Formanek Csaba
Filmhu
[origo]
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.