Ludivine Sagnier: Gyakran van részem csodákban

Ahogy végigterül a medence mellett bikiniben, az nehezen feledhető. Csodálatos testével és sűrűn mutogatott kebleivel azonban csak a vásznon tűnik érettebbnek. Az interjú közben mintha egy kislány üldögélne a fotelben. Kedves, elragadó jelenség, akinek a kamera kölcsönzi a szexuális vibrálás nagy részét. Pedig nem ma kezdte az ipart: 15 évesen már szinkronizál, 19 évesen fedezi fel Francois Ozon. Ma ő a francia mozi nagy reménysége: ha egyszer felnő, átveheti a stafétabotot Deneuve-től, Ardant-tól, Huppert-től.

Ludivine Sagnier-nek nincsenek illúzió önmagáról, pontosan tudja, hol bújik meg tapasztalatlansága, miben éretlen - és nem szégyelli hiányosságait. Ez vagyok, de fejlődöm - sugározza személyisége. Egyre erősödő népszerűségét jelzi, hogy az idei cannes-i fesztiválon két francia versenyfilmben is főszerepet játszott, Ozon Swimming Pool-jában és Claude Miller A kis Lili-jében. A moszkvai filmfesztiválon e két filmről faggattuk.

- A Swimming Pool-ban egy ízben azt mondod Charlotte Ramplingnek, hogy ő az a fajta nő, aki a piszkos dolgokról csak ír, de sosem cselekszi meg azokat. Hasonló módon, te is csak a vásznon éled ki ezeket, és nem az életben?

Ludivine Sagnier: Hát... én nem vagyok írónő...

- Nem így értettem...

- Arra vagy kíváncsi, hogy rossz kislány vagyok-e az életben? Hé, hol az ügyvédem, kerítsétek elő! Nézd, 16 éves korom óta önálló vagyok, miután egy évvel korábban elkezdtem szinkronszínészként dolgozni. Aztán hamar beszippantottak azok a karakterek, amiket játszottam. Olykor nehezemre esik visszatérnem a valódi életemhez. De azért nekem is vannak tulajdonságaim, szokásaim. Szeretek vitorlázni meg vidéken autózgatni.

- Ozon filmje a valóság és a fikció kapcsolatáról szól. Ezek szerint te is hajlamos vagy eltévedni a fikcióban?

- Rájöttem, hogy minél jobban vonz a fikció és a non-fikció furcsa keveréke, vagyis minél inkább belemerülök egy-egy szerepembe, annál többet kapok az élményből. Színésznek lenni a lehető legjobb terápia. Minden izgi dolgot kipróbálhatsz vele.

- Más bőrébe szeretnél bújni? Kiébe?

- Nem is tudom. Kipróbálni, milyen dolog megölni valakit. Ha egy ilyen jelenetet játszol el egy filmben, ugyanazokat az érzéseket kell átélned, mint egy igazi gyilkosnak. Egyszer öngyilkos lettem egy filmben, leugrottam egy épületből. Korábban fantaziálgattam már az öngyilkosságról - hogy milyen lehet. Elég különös, de néha megtörténik, hogy a karakter, amit felkínálnak nekem, pontosan megegyezik azzal, amire éppen szükségem van.

- Mely filmeknél passzoltak ilyen tökéletesen az igényeid és a rendező víziója?

- Az összes Ozon-filmben. És A kis Lili-ben, amely egy Csehov-dráma (a Sirály - a szerk.) adaptációja, habár a forgatókönyv elég messze esik az eredeti műtől.

A kis Lili - Robinson Stévenin és Ludivine Sagnier

- A kis Lili végén a szende vidéki fruska karrierista, imázsára ügyelő, önző nőszeméllyé válik. Éreztél bármi hasonlóságot azokkal az áldozatokkal, amiket annak érdekében kellett meghoznod, hogy ismert és sikeres színésznő legyél? Vagy talán csak a kívülállók sztereotípiájáról van szó, és nem is ilyen kegyetlen a színészi pálya, mint amilyennek hisszük?

- De ilyen kegyetlen! Nagyon könnyen tudtam azonosulni a lány által hozott döntésekkel. Néhányat én is megtehettem volna: például ki kellett volna rúgnom az idétlen fiúmat és egy jóval tapasztaltabb pasit választani. Miközben a filmet forgattuk, rájöttem, hogy nem ez a helyes megoldás.

- Az utóbbi időben csupa koros, tapasztalt nő vett körül a filmvásznon. Mit tanultál tőlük?

- Minden színésznő, akivel találkoztam, valami mást adott nekem. Számtalan ok miatt lehet őket imádni. Nekem már az elég ok volt a csodálatra, hogy közelről láttam őket dolgozni. A színészek közötti kapcsolat természetszerűleg nagyon bensőséges. A francia színészek családja nagyon intelligens, művelt, önálló, reményekkel teli egyénekből áll. Azonban megvan annak a veszélye is, hogy ebben a nagy családban elveszted az identitásodat! De én még annyi mindenkivel szeretnék dolgozni. A rendezők közül elsősorban Claude Chabrollal, Claire Denis-vel, Olivier Assayasszal, Cedric Kahnnal.