Vágólapra másolva!
A 2004-es esztendő egyik nagyszabású horrorfilmjének ígérkezik a Robert De Niro, Rebecca Romijn-Stamos és Greg Kinnear főszereplésével forgatott Godsend. A fiatal házaspár, gyermekük tragikus halála után egy kutatóorvoshoz fordul, aki klónozás segítségével visszahozza fiukat az élők sorába. Azonban a 8 éves Adam nem teljesen az, akinek látszik, s ezzel elkezdődik a rémálom.
Vágólapra másolva!

Nick Hamm rendező eddig nem mondhat magáénak nagyobb kasszasikereket, azonban a Godsend lehet az a film, amely megtöri a jeget. A Duncan házaspár (Kinnear és Romijn-Stamos) életébe beköltözik a rettegés, amikor kiderül, hogy fiukat különös rémálmok gyötrik. Ezenkívül titokzatos látomásai is vannak, s a szülők lassan elbizonytalanodnak, ki is valójában a kisfiú, aki dr. Richard Wells (De Niro) szerint az utolsó hajszáláig azonos a balesetben elhunyt valódi Adammel.

Bár a filmet csak április 23-án mutatják be az amerikai mozik, az interneten már megtekinthető az előzetesen kívül egy 4 perces részlet is, amelyből kiderül, hogy az olyan nagyágyúk mellett, mint De Niro és Kinnear, a film egyik legerősebb alakítása a 10 éves Cameron Bright nevéhez fűződik, aki Adamet alakítja. A színészpalánta kvalitásait a Bruce Willis főszereplésével forgatott Hatodik érzék-ben látható Haley Joel Osment képességeihez lehet hasonlítani, aki azóta már Steven Spielberg Mesterséges intelligencia című sci-fijében is bizonyította tehetségét.

Az ifjú Cameron pedig nem csupán ebben az egy filmben lesz látható a közeljövőben, ugyanis a Godsend-del egy időben forgatják a Birth című alkotást is, amelyben az Oscar-díjas Nicole Kidman oldalán szerepel majd, illetve egy másik horrorfilmben, az Ultraviolet-ben, ahol Milla Jovovich partnere lesz.

A Godsend tehát ideális bemutatkozásnak bizonyulhat a fiatal tehetség számára, annál is inkább, mivel a Lionsgate produkciós cég hajlandó volt néhány kisebb átalakítást végezni a csaknem kész filmen, hogy a szigorú cenzorok ollóin átjutva minél szélesebb közönséget érhessenek el vele. A férfinézőkre már biztosan számíthat a filmstúdió, hiszen a 31 esztendős Rebecca Romijn-Stamos tökéletes testét is megcsodálhatják majd a Godsend nézői két borzongató jelenet között.