Vállalható ráncok Hollywoodban

Vágólapra másolva!
Hollywood végre rájött, hogy nemcsak a makulátlan, tökéletes külsejű sztárok vonzanak tömegeket a mozikba, hanem akár az idősődő, tapasztalt színészek is. A középkorú férfiak eddig is fontos szerephez jutottak a filmekben, de most eljött az idősödő nők ideje is. 
Vágólapra másolva!

Jack Nicholson, John Malkovich, Al Pacino, Robert De Niro, Anthony Hopkins, Harrison Ford - és még sokáig folytatható azoknak a középkorú sztároknak a sora, akiknek karrierjére nincs rossz hatással az öregedés. Az egyre markánsabb vonások, az érettebb hozzáállás és a felhalmozódott tapasztalat csak több vonzerőt kölcsönöz nekik, ezáltal továbbra is a közönség kedvencei.

Más a helyzet az idősödő színésznőkkel, akiknek eddig két választásuk volt: keményen dolgozhattak és fizethettek azért, hogy fiatalságukat minél tovább konzerválják, vagy - jóval kevesebben - karakterszínésszé váltak. Egy bizonyos kor (kb. 50 év) felett már nem számíthattak főszerepre, arra pedig végképp nem, hogy romantikus történet főhősei legyenek. Eddig így volt - most azonban változik a helyzet.

A téli szezonban két olyan alkotás is mozikba került, mely a középkorú nők virágzását hirdeti. A Something's Gotta Give című vígjáték főszereplője Diane Keaton, akinek kegyeiért egy fiatal és egy idősebb férfi is vetekszik: Keanu Reeves és Jack Nicholson. A történetben még saját lányát is háttérbe szorítja, pedig az Amanda Peet alakította karakter nemcsak fiatal, de szép és sikeres is.

Az alkotás egyik fontos pillanata, amikor a fiatal lányokra vadászó Nicholson egy véletlen folytán először pillantja meg barátnője édesanyjának (Diane Keatonnak) a már kissé megereszkedett testét. A látvány sokkoló hatással van rá, de korántsem negatív értelemben: többé nem bírja kiverni fejéből az aszonyt.

Calendar Girls

A másik egy európai film, a Calendar Girls, mely valós történeten alapszik, és leginkább az Alul semmi női verziójaként jellemezhető. Hősei kisvárosi asszonyok, akik egy jótékonysági cél érdekében áruba bocsátják korántsem tökéletes testüket, és erotikus naptárt készítenek. A társaság egyik legaktívabb tagját a brit Helen Mirren alakítja, aki pályafutása során számtalanszor vetkőzött - többnyire művészfilmekben.

A Something's Gotta Give a karácsonyi idény legsikeresebb vígjátéka volt, mely csaknem 60 millió dollárt kasszírozott az amerikai jegypénztárakban, a brit Calendar Girls pedig Nagy-Britannia piacán hódított: több mint 20 millió fontot hozott. A középkorú nők erotikus vonzerejét középpontba állító alkotások tehát egyértelmű sikert aratnak, és azt a szemléletet hirdetik, hogy egy nő nemcsak 40 éves koráig él szexuális életet.