Ismeretlen Oscar-esélyesek

Vágólapra másolva!
A jövő hónapban megrendezésre kerülő Oscar-gála lehetséges főszereplőit már ismerjük, hiszen ők a már kihirdetett Arany Glóbusz-jelöltek és a különböző amerikai céhek és kritikusok favoritjai is egyben. Az elmúlt év amerikai filmtermésében azonban megtalálhatók olyan alkotások is, melyeket a szakma szintén a nagy esélyesek között tart számon, Magyarországon azonban egyelőre ismeretlenek.
Vágólapra másolva!

Mint minden filmes díjkiosztón, az Oscar-gálán is a Legjobb Film kategóriáját övezi a legnagyobb izgalom - a sok egyéni teljesítmény mellett. Minthogy pedig az Amerikai Filmakadémia tagjai (akik titkos szavazással döntenek a díjakról) nem hagyhatják figyelmen kívül a nagy hollywoodi stúdiók érdekeit, ebben a kategóriában legtöbbször az év nagy filmsikerei, szuperprodukciói szerepelnek.

Így nyerhetett tavaly a Chicago, tavalyelőtt az Egy csodálatos elme, 2000-ben pedig a Gladiátor. A különleges, nagyobb kockázatot vállaló alkotásokról a többi kategóriában emlékeznek meg, így a legjobb rendező, lejobb színészi alakítások vagy épp a legjobb operatőri munka elismerésével.

A szokásjog alapján tehát idén is arra számíthatunk, hogy a legjobb filmnek járó Oscar-szoborért nagy költségvetésű, jól ismert művek szállnak versenybe. És ha az Arany Glóbusz-jelölteket, az amerikai kritikusok preferáltjait, és a különböző szakmai céhek (így a rendezők, producerek, színészek) javaslatait vesszük figyelembe, nem kétséges, hogy a szobrot végül vagy a Cold Mountain (Anthony Minghella érzelemgazdag háborús drámája), vagy a Titozatos folyó (Clint Eastwood legutóbbi rendezése), esetleg a Kapitány és katona (Peter Weir férfias filmdrámája), netán a Vágta (Tobey Maguire legújabb munkája) nyeri. A legnagyobb esélyesnek talán mégis A Gyűrűk Ura - A király visszatér című záró epizódja tekinthető, minthogy a trilógia eddigi részei csak kevésbé exponált kategóriákban nyertek.

Ezzel a Filmakadémia válláról le is kerül egy nagy teher, és a többi kategóriában értékelheti azokat a műveket is, melyeket innovatívnak, különlegesnek, a filmkészítés szempontjából előremutatónak ítél. A jelöltek közé így kerülő alkotások javarészét azonban Magyarországon még nem játszottak, így még bemutatásra szorulnak.