Kevin Bacon pedofil szerepben

Vágólapra másolva!
A 46 éves színésznek sokat kellett gondolkodnia, mielőtt igent mondott Nicole Kassel rendezőnőnek. Bacon új filmjében ugyanis egy 12 éves börtönbüntetés után hazatérő pedofilt alakit, aki megpróbál új életet kezdeni.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Park City-ben zajló Sundance filmfesztivál dráma kategóriájában induló The Woodsman-tól azonban a legtöbb nagy filmterjesztő cég tartózkodik.

"Amikor először találkoztam Lee Daniels producerrel, csak ennyit mondott: "ha én a maga ügynöke lennék, azt mondanám ne fogadja el ezt a szerepet" - nyilatkozta Bacon egy nappal azelőtt, hogy megérkezett volna Park City-be, ahol népszerűsíti majd a The Woodsman-t.

"Megvoltak a magam fenntartásai is, akárcsak néhány kollégámnak, ugyanis nem én voltam az első, akinek a szerepet felajánlották."

Végül azonban Bacon lett az, aki a főszerepet megkapta, s akiről most a független filmkritikusok ódákat zengenek, mondván a The Woodsman-beli alakítása eddig messze a legkiemelkedőbb.

A pozitív kritikák ellenére még mindig nem sikerült a filmnek terjesztőt találni, ugyanis a sokkoló történet miatt a legtöbb nagy cég attól tart, hogy a nagyközönség számára kevésbé lesz eladható a mű, ezért nem nagyon törik magukat, hogy megszerezzék Kassel és Bacon alkotásának a jogait.

Az Egyenesen át és a Vad vágyak főszereplője mellett olyan további nevek szerepelnek a produkcióban mint Benjamin Bratt, Bacon felesége Kyra Sedgwick, a rapper Eve és a szintén rapzenész Mos Def.