Vágólapra másolva!
A történetet egyelőre titkolja, azt azonban bejelentette Frank Darabont a Variety című szaklapnak, hogy elkészült az Indiana Jones-sorozat negyedik epizódjának forgatókönyve. A forgatás így már ebben az évben kezdetét veheti, és 2005-ben vászonra kerülhet Harrison Ford, Steven Spielberg és George Lucas közös produkciója.
Vágólapra másolva!

Frank Darabont valójában azért adott interjút a Variety című hollywoodi szaklapnak, mert hároméves szerződést kötött a Paramount filmstúdióval. Ennek kapcsán azonban kitért arra is, hogy befejezte az Indiana Jones 4 forgatókönyvét, vagyis Steven Spielberg rendező és George Lucas producer hozzáláthat a forgatás előkészítésének. "Befejeztem a munkát, úgyhogy mostantól Isten kezében van. Illetve Spielberg és Lucas kezében - ha úgy tetszik" - mondta.

A kalandfilm-sorozat negyedik részének címszerepét - hosszas huzavona után - végül az eredeti főszereplőre, Harrison Fordra osztották, miután eldőlt, hogy 62 évesen sem öreg a szerepre. A nagy csapat tehát még ebben az évben elkészítheti a filmet, jövőre pedig már mozikba is kerülhet.

Frank Darabont pedig belekezdhet végre saját filmjébe, melynek nemcsak forgatókönyvét írja, de a rendezését is magára vállalja. Ez Ray Bradbury klasszikus fantasy-regénye, a 451 Fahrenheit második feldolgozása lesz, Francois Truffaut 1966-ban készült első verziója után.

Darabont emellett a Dreamworks filmstúdió Collateral című alkotásának executive produceri teendőit is ellátja (az ő érdeme volt például, hogy Michael Mann elvállalta a rendezést, Tom Cruise pedig a főszerepet), és elkészíti legsikeresebb filmje, A remény rabjai DVD-változatát is, mely egy 90 perces extra-lemezt tartalmaz majd.