Vágólapra másolva!
Mel Gibson nagy vihart kavaró filmje, A passió közel húszmilliót kasszírozott a szerdai bemutató napján. Ez az eddigi legnagyobb összeg, amelyet hasonló témájú film valaha hozott.
Vágólapra másolva!

"Jóval hétmillió feletti bevételt produkáltak a délelőtti vetítések, és ez csupán 857 filmszínház adatait jelenti" - nyilatkozta Bob Berney, a filmet terjesztő Newmarket Films egyik vezetője. A passió-t 3006 moziban, összesen 4600 vásznon mutatták be.

"Óriási az érdeklődés iránta" - mondta Mel Gibson filmes cégének, az Iconnak az elnöke, Bruce Davey. "Tulajdonképpen ez nem meglepő. A filmet körülvevő indulatos viták végső soron a mi malmunkra hajtották a vizet."

Egyik szakértő sem kívánt becslésekbe bocsátkozni arról, hogy a Jézus életének utolsó 12 óráját bemutató alkotás mekkora bevételt produkál majd a premier utáni első héten, ám többek szerint jóval meghaladja majd az 50 millió dollárt, s egyesek szerint akár a 70 milliót is elérhetik a jegyeladásból származó pénzek.

A passió ugyan vélhetőleg nem dönt meg filmtörténeti rekordokat ezzel az eredménnyel, de a vallásos témájú filmek tekintetében abszolút listavezető. A legmagasabb összeg, amelyet a fő moziszezonon kívül eső időszakban a premier napján valaha film elért - a Hannibál volt 2001-ben -, 19,8 millió dollár volt. A legtöbb pénzt egy nap alatt a Pókember kasszírozta be, a mutáns szuperhősről szóló film 43,6 millió dollárt hozott a készítők konyhájára.

A mindenkori legmagasabb összeg, amelyet szerdai bemutató során valaha elértek, Peter Jackson rendező nevéhez fűződik. A Tolkien-trilógiát lezáró A király visszatér 34,1 dollárt termelt tavaly decemberben. A lista második helyén a Csillagok háborúja új részeinek első epizódja, a Baljós árnyak áll, amely 28,5 milliós bevétellel büszkélkedhet. A Mátrix: Forradalmak 24,3 milliós bevétellel szintén ott van az élmezőnyben.

A vallási csoportoknak tartott külön vetítések 3 millióval növelik a nyitónapi profitot. A jegyelővételből származó bevételek kerek tízmilliót hoztak eddig. A délelőtti előadások annak ellenére zajlottak telt ház előtt, hogy a filmet hétköznap tűzték először műsorra.

Forrás: Budapest Film
Mel Gibson a Jézust játszó James Caviezelt instruálja

A passió iránt nagy volt az érdeklődés az Egyesült Államok erősen katolikus déli államaiban, az úgynevezett Biblia-övben, de a többi nagyvárosban is hatalmas tömegek várakoztak a pénztárak előtt. A filmet terjesztő cég becslései szerint a templomi gyülekezetek által szervezett vetítéseknek köszönhetően A passió vélhetőleg hosszú ideig stabil bevételeket fog produkálni.

Az alkotást övező érdeklődésre jellemző, hogy a tegnapi nap folyamán a főbb amerikai hírműsorokban abszolút vezető hírnek számított a bemutató híre, amely legalább akkora nézettséget élvezett, mint az iraki háborúról szóló beszámolók. Az esemény még a 2004-es elnökválasztási kampányt megelőző előválasztásokat is háttérbe szorította. A tévéműsorokban a mozilátogatóktól kezdve a keresztény és zsidó vallási vezetőkön keresztül a hollywoodi szakemberekig mindenki felszólalt a hiperrealista ábrázolásmódja és érzékeny témája miatt nagy vitákat szító film kapcsán.

"A dolgok jelenlegi állása szerint a százmilliós álomhatár meghódítása sem tűnik lehetetlennek" - nyilatkozta Rob Schwartz, a Newmarket terjesztési igazgatója. "Remélhetőleg továbbra is élénk marad az érdeklődés, s akkor minden bizonnyal számíthatunk ekkora sikerre."

Mel Gibson az utolsó centig a saját zsebéből finanszírozta a 25 millió dolláros költségvetéssel készült filmet. Ez annyit jelent, hogy a filmszínházak és a terjesztő cég kifizetése után a teljes bevétel közel fele a színész-rendező bankszámláját gazdagítja majd.

A passió-t március 24-én az [origo] filmklub is műsorára tűzi.