Návai Anikó az Oscarról

Vágólapra másolva!
Közeleg a 76-ik, a feszültség nő az Álomvárosban. Hogy milyen a közhangulat az idei Oscar körül, arról Návai Anikót, a Magyar Filmbizottság Los Angeles-i képviselőjét és a Golden Globe díjakért felelős Hollywood Külföldi Tudósítók Szövetségének tagját kérdeztük. Többek közt kiderült, hogy A Gyűrűk Urá-nak most már illene elvinnie a legjobb film díját, ezzel szemben 2004 vesztese az elmúlt évek sikersorozata után a Miramax lesz, az idei betevő botrányunkat pedig Sean Penn-től kaphatjuk meg, már ha ő lesz a befutó a férfi színészek között.
Vágólapra másolva!

filmhu: A tűzközelből hogy látod a vasárnapi Oscart? Szerinted melyik film fog tarolni, mely kategóriáknak kik az esélyesei?

Návai Anikó: Méltatlan lenne, ha a trilógia befejezésével a filmakadémia nem jutalmazná Peter Jacksont és A király visszatér-t, ha már az első két részt figyelmen kívül hagyta. Miután szinte az összes amerikai filmkritikus-szövetség és szakmai szervezet Charlize Theron (Monster) Aileen Wournos-alakítását tartotta legjobbnak, szinte kizárt, hogy bárki más beleszóljon ebbe a győzelembe.

A férfi mellékszereplők közt Tim Robbins-szal (Titokzatos folyó) szinte ugyanez a helyzet. Ami a legjobb férfi színészt illeti, egészen múlt vasárnapig meg voltam győződve róla, hogy Sean Penn (Titokzatos folyó) ebben az évben végre megkapja az Oscart, de miután kollégái Johnny Depp-nek (A Karib-tenger kalózai) ítélték saját díjukat, egy résnyire nyitottabbá tették a versenyt. A filmakadémia tagságának zömét ugyanis a színészek teszik ki, s ha ugyanígy ikszeltek az Oscar-szavazólapjukon, akkor meglepetésre számíthatunk vasárnap ebben a kategóriában.

- Miről szólnak az Oscar-körüli pletykák L.A.-ben?

- Arról, hogy az idén hoppon maradt a Miramax, mely évek óta ott van az élen, rendszerint nincs versenytársa, tavaly két legjobb film jelölést is bekasszírozott, és a Chicagóval tarolt. Az égiszük alatt készült Hideghegy egyetlen esélyese a női mellékszereplők közt jelölt Renée Zellweger, aki hollywoodi kedvenc, tavaly kimaradt a szórásból, kikosarazódott Bridget Jonesként, tehát évek óta érik a díja. Idén lennének vetélytársai, de szinte reménytelenül.

- Hogy csak Almodóvar tavalyi példáját említsük, folytatódik-e a külföldiek beszivárgása a díjazottak közé?

- Amennyiben Charlize Theron befut, ismét sikíthatja - mint a Golden Globe díj átvételekor: "mit keres egy délafrikai parasztlány ezen a színpadon?"

- Várható-e valami különleges happening a ceremónián? Lóg-e valami botrány a levegőben, mint az elmúlt években nem egyszer?

- Ha Sean Penn nyeri a legjobb színész díját, valószínüleg igen, mert - csakúgy, mint a tavaly nyertes Michael Moore (Kóla, puska, sültkrumpli) - nem szokta véka alá rejteni a véleményét és fütyül rá, hogy az Oscar-színpad apolitikus. Penn novemberben másodszor járt civilben Irakban, és az elmúlt hetekben a San Francisco Chronicle hasábjain keményen bírálta Bush elnököt közel-keleti politikájáért. Miután az amerikai elnök a napokban kérte a kongresszust, hogy helyezze törvényen kívül a homoszexuális házasságokat, a jelentős meleg lakosságáról híres San Franciscóban élő Pennt nyilván még jobban felpaprikázta.

Forrás: Intercom
Titokzatos folyó - Sean Penn és Tim Robbins

Tim Robbins se szokta kímélni a megható szavakra váró közönséget, olyannyira nem, hogy pár évvel ezelőtt az Oscar tiltólistájára került, miután élettársával Susan Sarandonnal berögtönzött a díjátadó beszédbe néhány csípős mondatot az amerikaiak haiti menekültekkel kapcsolatos politikájáért.

- Szerinted min múlnak inkább a díjak: az érdekcsoportok lobbizásán vagy az értéken és minőségen?

- A teljesség igénye nélkül attól: hogy "mi van a levegőben" (lásd Theron), hogy "mi illik" (A Gyűrűk Ura), és hogy "kit szeretünk" (a visszafogott Johnny Deppet vagy a hangos Sean Pennt? - egyforma erejű színészek egyforma erejű alakításokkal és mindkettőjüknek régen érik az Oscar).

Lovas Balázs
filmhu