Az EuroPalaces, Franciaország vezető mozihálózata nem hajlandó vásznaira tűzni Pedro Almodóvar Rossz nevelés című új filmjének előzetesét - írta hétvégi számában a Variety magazin. Egy katolikus szervezet panaszolta be a reklámfilmet, mert az egy pap és egy fiatal fiú közötti homoszexuális kapcsolatra utaló jeleneteket tartalmaz.

Jelenet a Rossz nevelésből
Az EuroPalaces döntéshozói több mint ötven mozivászonról száműzték a botrányosnak kikiáltott előzetest. Az eredetileg A passió előtt vetített reklámfilm betiltása ellen egy francia emberjogi szervezet már szót emelt, cenzúrának nevezve az intézkedést. A történet iróniája, hogy a Rossz nevelés-t Franciaországban ugyanaz a cég forgalmazza, amely többségi tulajdonosa az EuroPalace moziláncnak.
A francia mozitulajdonosok szövetségének egyik szóvivője elmondta: "A Rossz nevelés előzetese csupán igen finom utalást tesz a papok közötti homoszexuális kapcsolatra, ezért a reakciók kissé eltúlzottnak tűnnek. A film sikerét nem fogja nagyban befolyásolni ez a körülbelül 50 mozit érintő eltiltás."
Az eseményeket sem az EuroPalaces, sem Almodóvar produkciós irodája, az El Deseo nem kommentálta.
Az előzetes betiltását kérvényező X. Szent Piusz Testvériség nevű fundamentalista katolikus szervezetnek nem ez az első akciója a mozik világában. Két évvel ezelőtt sikertelen kísérletet tettek arra, hogy betiltassák Costa Gavras 2002-es Ámen című fiktív második világháborús drámájának plakátját, amelyen egy pap és egy katonatiszt társaságában egy vörös horogkereszt volt látható. A plakátot - mely a szervezet szerint sértő volt a keresztényekre nézve - az az Oliviero Toscani tervezte, aki többek között a nemzetek közötti szeretet üzenetét előtérbe helyező Benetton-óriásplakátokért is felel.
Magyarországon a Budapest Film forgalmazza a Rossz nevelés-t, és előreláthatóan az év végén kerül majd a mozikba.
[origo]
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.