Altman a brit kormányfő előtt füvezett

Vágólapra másolva!
A Guardian tudósítása szerint Tony Blair angol miniszterelnök rendkívül nyugodtan fogadta, amikor egy partin az asztaltársaságához tartozó híres hollywoodi filmes, Robert Altman egy füves cigarettára gyújtott.
Vágólapra másolva!

Egy rocksztár partiján Tony Blair jelenlétében gyújtott rá étkezés utáni füves cigarettájára A játékos és a Rövidre vágva 79 éves rendezője, Robert Altman. Blair ugyan nem vett részt a szer elfogyasztásában, de nem is hagyta el tüntetőleg a helyiséget. A veterán filmes így emlékszik vissza az eseményre: "Elszívtunk egy jointot, ő pedig végig ott ült velem szemben. Nagyon vagánynak tartottam ezért."

Az államfő felesége, Cherie Blair is részt vett Dave Stewart, a Eurythmics együttes egykori tagjának partiján, ám a "vicces cigaretta" előkerültekor már nem tartózkodott a helyiségben.

Az ominózus fogadás óta - ami a 2001-es Gosford Park készítésének idején történt - Altman ma már másképp ítéli meg a brit miniszterelnök viselkedését. A rendező - aki szomorúan fogadta az azóta kialakult külpolitikai helyzetet, beleértve Bush amerikai elnök és Tony Blair jó viszonyát - mai megítélése szerint Blair akkori reakciója inkább volt pózolás, mint vagány dolog.

Blairék hivatalra kerülésük első felében gyakran mutatkoztak popsztárokkal vagy más neves művészekkel különböző közéleti eseményeken. De eddig még egy olyan sztár, mint Noel Gallagher, az Oasis együttes gitárosa sem merészkedett addig, hogy a kormányfő jelenlétében éljen droggal.

2004 elején Angliában a kannabiszszármazékokat a B osztályú kábítószerekből C osztályúvá értékelték át. Az enyhítés értelmében a szer birtoklóját vagy használóját ezentúl nem tartóztathatják le automatikusan, és a birtoklásért járó szabadságvesztés időtartamát is 5 évről 2 évre mérsékelték.