90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

Shrek harmadszor és negyedszer is

[origo]|2004. 05. 25., 15:59|Utolsó módosítás:2004. 05. 25., 17:17|

A zöld ogre vidám történetét elmesélő egész estés animációs film második részének kirobbanó sikerét látva a DreamWorks úgy döntött, belefog két további folytatás elkészítésébe.

Az Egyesült Államokban a mozikat meghódító Shrek 2 sikere minden várakozást felülmúlt. A szeretni való ogre történetét 4163 filmszínházban tűzték műsorra, s a nagy érdeklődésnek köszönhetően 129 millió dollárnyi bevétel jött össze a jegyeladásokból. Ezzel a Shrek 2 maga mögé utasította A király visszatér-t, amely első hétvégéjén potom 124,1 milliót produkált.

"Ez az adat messze jobb, mint amennyit remélni mertünk" - nyilatkozta Jim Tharp, a DreamWorks amerikai terjesztéséért felelős munkatársa. A végleges adatok szerint a bevételek még a vasárnap kalkulált becsléseket is felülmúlták, így okkal nagy az öröm a filmstúdió háza táján.

Ann Daly, a DreamWorks animációs vezetője elmondta, a nagy sikerre való tekintettel a stúdió hajlik rá, hogy elkészítse az animációs film harmadik és negyedik részét.

"Úgy gondoltuk nem bölcs döntés, hogy belevágjunk a harmadik és negyedik epizód munkálataiba, amíg nem tudtuk biztosan, hogy a közönség jól fogadja majd a Shrek 2-t, azonban a hétvége tapasztalatai alapján most már nyugodt szívvel kezdhetünk dolgozni."

A DreamWorks máris tárgyalásokat folytat a karakterek hangját kölcsönző színészekkel, Mike Myersszel, Cameron Diazzal, Eddie Murphyvel és a második részben feltűnő meglepetésszereplő hangjával, Antonio Banderasszal

A Shrek 2 egy másik rekordot is megdöntött, mégpedig a legjobban debütáló animációs filmét. A DreamWorks filmje  a tavalyi kasszasikert, a Némó nyomában-t söpörte le a trónról. A tengeri halak kalandjairól szóló animáció 70 milliós bevétellel debütált.

A Shrek 2 sikerét annak is köszönheti, hogy a szokásoktól eltérően szerdán tartották a premierjét. A kedvező kritikák és a pozitív szóbeszéd azt eredményezte, hogy a hétvégére a mozilátogatók legnagyobb százaléka erre a filmre váltotta meg jegyét. A közönség 60%-át a családosok tették ki.

Az előrejelzések szerint a közelgő hosszú hétvége is Shrek 2 malmára hajtja majd a vizet, hiszen a családi filmre vélhetően nagy lesz az igény, s így Roland Emmerich katasztrófafilmje, a Holnapután kemény konkurenciára számíthat.

A DreamWorks őszre is készül egy nagyszabású animációs projekttel. A Cápamese a tengeri herkentyűk birodalmába kalauzolja majd el a nézőket. A karakterek hangját olyan sztárok kölcsönzik, mint Robert De Niro, Jack Black, Will Smith, Angelina Jolie és Renée Zellweger.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »