Mel Gibson a legsikeresebb híresség

Vágólapra másolva!
A passió rendezője foglalta el a Forbes magazin százas listájának első helyét, miután nem kevesebb mint 210 millió dollárt kasszírozott a James Caviezel főszereplésével leforgatott Jézus-filmmel.
Vágólapra másolva!

A tavalyi listavezető Jennifer Anniston a 17. helyre esett vissza. A második helyet a legjobban kereső sportolónak kikiáltott Tiger Woods foglalja el, míg a bronzérem a talk-show házigazda Oprah Winfrey-nek jutott. A negyedik helyen Tom Cruise végzett, az ötödik helyre pedig a Rolling Stones gördült be.

Hatodik lett a tavalyi tizenötödik helyezett, a Harry Potter-könyvek írónője, J.K. Rowling, akinek írásaiból több mint 250 millió példány kelt el világszerte. David Beckham az 56. helyről 34 pozíciót ugrott előre, vélhetően a házasságát érintő médiaérdeklődés miatt, a Forbes listája ugyanis az anyagi helyzet és az ismertség alapján számítja ki a helyezéseket, s ez utóbbit alaposan megdobta a Real Madrid szupersztárjának félrelépése.

Becks korábbi helyét Catherine Zeta Jones foglalta el, akinek férje, Micheal Douglas nem került a legjobb száz közé. Így járt a leghíresebb rocker-család az Osbourne-família is, akik annak ellenére nem jutottak be a listára, hogy tavaly a tizenkettedik helyen álltak. Szintén kiesett a rivaldafényből Ben Affleck és Jennifer Lopez is, közös filmjük, a Gigli, illetve kapcsolatuk csúfos kudarca miatt.

"A lista szinte teljesen átalakul évről-évre" - nyilatkozta a BBC-nek Steve Forbes főszerkesztő. "Mel Gibson például nem volt a száz között tavaly, de A passió-val akkora bevételhez jutott és akkora érdeklődés vette körül, amely elég volt számára, hogy átvegye az első helyet."