Az isteni Brando

Marlon Brando vitathatatlanul, megkérdőjelezhetetlenül, egyértelműen a XX. század legnagyobb hatású filmszínésze, aki már életében legendává vált. Nem csupán sztár volt, nem is csupán művész, hanem olyasvalaki, akinek teljesítménye túlnőtt emberi mivoltán, és égi magasságokba szárnyalt. Minden túlzás nélkül.

Hibáink révén vagyunk emberek, és a tökéletesre való törekvés által válhatunk az istenihez hasonlóvá. Brandónak sikerült - első volt a legjobbak között. Tehetsége tisztán és áthatóan ragyogott az első perctől kezdve, amint rátalált a színészetre. 20 éves volt akkor, és tulajdonképpen csak nővérét követte a híres New York-i színi tanodába, Stella Adler növendékei közé. Nem számít, hogyan bontakoztak ki a képességei, hogyan "érett meg" az átlényegülésre. Mestere maga vallotta: "Nem tanítottam neki semmit. Csak feltártam előtte a gondolkodás, az érzékelés, a tapasztalás lehetőségeit. Megnyitottam előtte a kapukat, és többé nem volt rám szüksége."

Ahogy Adler megjósolta, hamarosan Amerika legjobb fiatal színésze lett - elég volt színpadra kerülnie Tennessee Williams A vágy villamosa című színművében. Később ugyanebben a drámában filmen is bizonyította szuggesztív erejét, és máris Oscar-jelölést érdemelt ki vele. Sokan azonosították Stanley Kowalski szerepével, ő azonban elhárította magától a feltételezéseket: "Kowalski sosem félt, és csak neki lehetett igaza. Őrülten védte az egóját. Az a fajta brutális agresszivitás hajtotta, amit én gyűlölök, amitől mindig is rettegtem. Gyűlöltem ezt a karaktert."

Bárhogy is nyilatkozott, tény, hogy egész életében saját törvényei szerint élt, nem alkudott meg soha. Ezt is ő mondta: "Hű vagyok önmagamhoz, és ha ehhez az kell, hogy olykor a falba verjem a fejem, azt is megteszem." Hogy ebből Hollywoodban imidzset gyártottak - már nem érdekelte.

Hollywood egyébként sem érdekelte, ezért kisajtolt belőle mindent, amit lehetett. Hírhedtté vált kicsapongó szerelmi élete, botrányai és gázsi-követelései okán, és mindenkinél híresebb volt színészi kvalitása által, ami nem egyszerűen tiszteletet parancsolt, de csodálók és követőek egész hadát nemzette. Nyolc Oscar-jelölés és két Oscar-díj kövezte ki útját, melynek során nem csak a szakmát, de lassan a mesterségét is meggyűlölte. "A színészet a neurózisból táplálkozik, és pocsék életbe taszít. A színészetet abbahagyni az érettség jele"- mondta.

Ő azonban nem hagyta abba, sőt, olykor mindenét odaadta egy film kedvéért. A '60-as évek felejthetőbb alkotásai után újra halhatatlan alakításokat nyújtott a '70-es évek klasszikusaiban: A keresztapá-ban, Az utolsó tangó Párizs-ban, az Apokalipszis most-ban. Bernardo Bertollucci erotikától túlfűtött művéről így nyilatkozott: "Teméntelen érzelmi energiát követelt tőlem, a lelkem legmélyére merültem le. A forgatás végeztével pedig elhatároztam, hogy soha többé nem rombolom le magam érzelmileg egy film kedvéért."

Bertoluccival és Schneiderrel Az utolsó tangó... forgatásán

Másokat azonban ezrével rántott a mélybe, az általa "pocsék élet"-ként definiált színész-létbe. Hollywood mai legnagyobbjai vallják, hogy az ő hatására léptek erre a pályára, és minden egyes munkájukat most is ő inspirálja. Al Pacino szerint "Brando összehasonlíthatatlanul jobb volt mindnyájunknál. Marlon Brando - egy fogalom. Nem láttam még egyetlen filmjét sem, amikor elkezdtem a színészetet, de most büszkén állítom, hogy a halálom napjáig őt utánzom."

"A valaha élt legkifinomultabb színész" - vallja Barbra Streisand. "13 éves korom óta a bálványom. Két emberöltőre elég munkát végzett. Én pedig bármikor kezdtem új filmbe, feltettem magamban a kérdést: 'vajon Brando játszana-e velem?'"

Kurtz ezredesként az Apokalipszis mostban

Jack Nicholson is őt tekintette példaképének: "Brando a legjobb, akire mindnyájan felnézünk. Ha ő elmegy, mindnyájan egy helyi értékkel feljebb kerülünk a ranglistán." 2004 július 1-én ez bekövetkezett. És az isteni Brando Nicholsont jelölte ki utódjául, akit végakaratában felkért a gyászbeszédre.

Gyárfás Dóra