Vágólapra másolva!
Egy fiatal tehetség, aki kitalál, hozzákölt, csúsztat, ferdít, hamis adatokat közöl. Cikkei nem hitelesek, s lehet, hogy akár Ön is olvasta valamelyik írását.  Tekintse meg a nyertesek névsorát, akik részt vehetnek az [origo] filmklub augusztus 11-i vetítésén!
Vágólapra másolva!

A hazugsággyáros felkavaró, megtörtént eseményeken alapuló dráma, amely Stephen Glass történetét meséli el. A húszas éveiben járó amerikai újságíró 1995-től 1998-ig dolgozott a The New Republic című újságnál, ahol elismert munkaerőnek számított. A szerkesztőségi munka mellett szabadúszóként olyan patinás sajtótermékeknek szállított írásokat mint a George, a Harper's, illetve a Rolling Stone magazin. Később kitudódott, hogy a The New Republic-ban publikált 41 cikkéből 27 részben vagy teljesen kitalált anyag volt.


Az ifjú titánt az új Csillagok háborúja-epizódokban a felnőtt Anakint alakító Hayden Christensen kelti életre a Hart háborújának forgatókönyvét író rendező, Billy Ray filmjében. A további szerepekben olyan nevek láthatóak, mint A fiúk nem sírnak-ból ismert Chloë Sevigny és Peter Sarsgaard, a Sötét zsaruk 2 és Az utolsó éjjel-ben szereplő Rosario Dawson, illetve Steve Zahn és Hank Azaria. A film további érdekessége, hogy egyik vezető producere nem más, mint Tom Cruise, aki saját cégén keresztül terelgeti a film munkálatait.

A hazugsággyáros egy kivételes tehetségű, de nagyon megkérdőjelezhető személyiségű fiatalember története. Betekintést nyújt kultúránk egyik legnemesebb foglalkozásának kulisszái mögé; a sajtó, azáltal, hogy az igazságot leplezi le, legértékesebb személyes szabadságjogaink védelmezője: de mi történik, ha megrendül a sajtóba vetett bizalom?

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:

David Prowse alakította Darth Vader szerepét az eredeti Csillagok háborúja-trilógiában.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt augusztus 11-én szerdán 20 órára a Mammut II. mozi Vigadó termébe (1024, Budapest, Lövőház u. 2-6.):

Adamóczki Mária, Almássi Ferenc, Antal Katalin, Apor Attila, Bakti Zoltán, Barabás Tibor, Barbér Andrea, Belső László, Bodor Erzsi, Bruzsáné Sárai Adrienn, Cseh Judit, Cselik Viktoria, Csomor Ágnes, Erős Gyula, Fekete Viktória, Félix Krisztina, Flórián Csilla, Gábeli Katalin, Galgóczi Szandra, Géczy István, Gulyás Zsófia, Györki Csilla, Hacsi Gábor, Hauth Éva, Janka Csaba, Karajos Édua, Karányi Gábor, Karsai Györgyi, Kéri Gábor, Kis Réka, Kiss Ágnes Rita, Kiss Gábor, Kőváry Kata, Ködöböcz Pál, Kubisch Ildikó, Legoza László, Madar Emese, Makai Szilvia, Marcsók Györgyi, Matuz Emese, Mészáros Gyula, Mészáros Ildikó, Nagy Gergely, Nagy Sándor Zsolt, Náton Diana, Ondruss Kata, Osváth Attila, Pécsi Zsanett, Pokorny Valéria, Rab Zsigmond, Richter Géza, Riholm Sándor, Rónavölgyi Béla, Sájerman Erika, Sashalmi Éva, Serkédi Nóra, Szappanos Zsuzsanna, Székely Gábor, Szőke Edit, Szűcs Andrea, Takács Szilvia, Tittel Johanna, Tolnay Szilvia, Tóth László András, Tóth Péter Zsolt, Totyik Ildikó, Tumik Ábel, Turopoli Zsolt, Vadász Ágnes, Vágvölgyi Balázs, Varga Beáta, Varga Gabor, Vendel-Mohay István, Vetró Gábor, Zoltán Zsófia, Zomi Enikő, Zsinka Péter

Amennyiben nem látja nevét a fenti listában, ne csüggedjen, még rengeteg alkalma lesz az ingyen mozizásra!