Latin vér

2004.10.01. 17:16

A filmvilág figyelme időszakonként új területekre irányul. Míg a kilencvenes években reneszánszát élte a távol-keleti és a skandináv filmipar is, addig az utóbbi pár évben a latin-amerikaiaknak köszönhető a vérfrissítés a mozikban. Már itthon is látható a Carandiru című börtöndráma, és hamarosan érkezik Che Guevara fiatalkorának krónikája, A motoros naplója is. A földrész, amely korábban egyet jelentett a soha véget nem érő gagyi szappanoperákkal, hirtelen a nem angol nyelvű filmsikerek aranybányájává vált a következő alkotások nemzetközi sikerének köszönhetően.

Diarios de motocicleta
Rendező: Walter Salles
Szereplők: Gael García Bernal, Rodrigo De La Serna

"Két élet, amelyek egy ideig párhuzamosan futottak egymással" - írta Ernesto 'Che' Guevara naplójában, amelyben megörökítette egész életét meghatározó utazásának élményét. Útitársa és barátja, Alberto Granado ma is él Kubában, 83 éves, míg az egykori előkelő argentin családból származó medikusból forradalmár, gerilla, majd jóval később musicalhős és póló-ikon lett. Salles, korábbi filmjéhez, a Központi pályaudvar-hoz hasonlóan egy rendhagyó utazást mesél el, ami ez esetben azért is rendhagyó, mert a kezdeti ügyetlenkedések és komikus színfoltok után egy olyan ráébredésnek lehetünk tanúi, amely utóbb egész Latin-Amerika történelmét befolyásolta.

Forrás: Best Hollywood

A legemlékezetesebb: Az elképesztő operatőri munka mindenkinek fel fogja ébreszteni a vágyait egy hasonló identitáskereső túrára Argentína, az Andok, Chile és Peru tájaira. A két főszereplő alakítása minden percben magával ragadó, a kulcsjelenet pedig, amikor Ernesto átússza az Amazonast, hogy születésnapját a leprásokkal együtt ünnepelhesse - ez az a pillanat, amely összeköti a történelmi tényeket a filmmel és az elkötelezett idealista képe mellett teszi le a garast a Che Guevara-mítosszal kapcsolatban. 

Nemzetközi pályafutás: Robert Redford produceri tevékenysége biztos belépőt jelentett a világ rangosabb filmfesztiváljaira; Cannes-ban három díjat is nyert a film, majd Torontó és Velence is behódolt, a múlt héten befejeződött San Sebastián-i szemle pedig közönségdíjjal tüntette ki. A Dél-Amerikához írt szerelmeslevél Észak-Amerikát is megérintette, augusztus óta nagy sikerrel vetítik az USA-ban, és egyre gyakrabban hangzik fel a filmmel kapcsolatban az Oscar szócska, nem csak a külföldi filmek kategóriájában.

Itthon: november 11-től a mozikban

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK