Rettentő kevés olyan film akad, amelyiknek érdemes volt elkészíteni a folytatását. Még kevesebb, amelyiknek a második része jobb, mint az első. Olyan pedig talán csak egyszer készült, amelyikkel kapcsolatban elmondhatjuk: egyik jobb, mint a másik. Ezt a kivételes példát Julie Delpynek, Ethan Hawke-nak és Richard Linklater rendezőnek köszönhetjük.

Julie Delpy és Ethan Hawke
Egy fiú és egy lány összeismerkedik a Budapestről Párizsba tartó vonaton. Hirtelen ötlettől vezérelve leszállnak Bécsben, és másnap hajnalig bolyonganak az utcákon. Egy olyan várost telítenek romantikával, amit eddig csak az olcsó cuccokról, a sótlan kispolgárokról és a birodalmi épületekről ismertünk. Másnap hajnalban a lány pántos ruhája alól eltűnik a póló, és vége szakad a maratoni beszélgetésnek. Mindketten a saját otthonukba térnek haza. Egy ígérettel áltatják magukat: jövőre ugyanitt, ugyanekkor.
Nem sokan látták, de azok biztosan emlékeznek rá. A Mielőtt felkel a Nap-ot Julie Delpyvel és Ethan Hawke-kal nem lehetett csak úgy elfelejteni. Nem azért, mert filmtörténeti mérföldkő, nem is azért, mert mutatott valamit, amit azelőtt soha senki. Csak mert azok közé a ritka művek közé tartozik, amelyek el tudják feledtetni, hogy amit látunk: film - nem a valóság.
Aki a 90-es évek elején-közepén volt tinédzser, és bezsongott a kockás inges, borostás lazacsávóktól vagy ráindult a természetes, porcelán bőrű lányokra, nehezen hitte el, hogy a történetnek vége van. A fiúk azóta is elérzékenyülnek Julie Delpytől (személyes tapasztalat!), a lányokra pedig örökre számíthatnak Ethan Hawke legbénább amerikai filmjének producerei: jegyet váltunk bármire, de sosem látjuk másnak, mint a Mielőtt felkel a Nap-ban.
Az, hogy a történet nemcsak bennünk hagyott mély nyomot, hanem bennük is - külön öröm. Egy kicsit azt az érzetet kelti, mintha tényleg nem csak egy filmről lenne szó. Julie Delpy, Ethan Hawke és a rendező Richard Linklater nemrég elkészítette a második részt Mielőtt lemegy a Nap címmel. Együtt írták, együtt találták ki, róluk szól. Akkor is, ha az elmúlt 9 évben mindhármuk élete másképp alakult.
![]() |
| Mielőtt lemegy a Nap | Nézzen még több képet a filmből! |
A Mielőtt lemegy a Nap (Before Sunset) közhellyel indul: a fiú regényt írt a bécsi éjszakáról, és egy európai körúton népszerűsíti a könyvet. Párizs a turné egyik állomása, ahol - nem meglepő módon - összefut a lánnyal. Kényszeredett beszélgetésbe fognak, mert nem tudják: kiadhatják-e magukat. Egyértelmű, hogy erre a percre vártak régóta, mégis bizalmatlanok, óvatosak. A fiú lesoványodott, megcsúnyult. A lány megszépült és megokosodott.
Lassan kiderül: a két megváltozott ember ugyanarra gondol. Ugyanazt csinálják, mint 9 évvel ezelőtt, de már egészen máshogy. Együtt változtak - két különböző életben. Nem volt illúzió a szerelmük, tehát egyetlen választásuk marad. Görcsökkel, tétován, ügyetlenül, de többé már nem hazudnak. És közben még egyszer végrehajtják a bravúrt: minden szavukat elhisszük, minden mozdulatuk igaz.
A Mielőtt lemegy a Nap tiszteletet parancsoló film. Még az újságírókat is megzabolázta: csak annyit árultak el róla, amennyitől még az első látás élménye csorbítatlan marad. Az is biztos, hogy egyszer nem elég megnézni. Ugyanúgy nem csak egy film, mint az első rész. A kettő együtt pedig önmagánál is több: egy generáció vallomása. Megláthatjuk, honnan indultunk, és hol tartunk most.
![]() |
| Ethan Hawke, Julie Delpy és Richard Linklater |
Julie Delpy és Ethan Hawke megváltozott, felnőtt arcán a mi 9 évünk is rajta van. Útkeresésük, öncsalásaik, szorongásaik és elveszettségük ugyanaz, ami velünk történik. Richard Linklaterék szerencsére megmaradtak puritánnak, és ragaszkodtak az őszinteséghez. Tisztességes emberek, egyenrangú félként néznek a közönség szemébe.
Illetve nálunk csak néznének, mert a második epizód hozzánk még mindig nem érkezett meg. Forgalmazó már van, de a premierrel még tartozik, és csak reméljük, hogy előbb-utóbb talál egy megfelelő időpontot neki. Ez egy fontos film, jó lenne végre látni mozikban is. (Az intercom@intercom.hu címen tudadhatja forgalmazóval, hogy Ön is nagyon kíváncsi már a Mielőtt lemegy a Nap-ra)
Gyárfás Dóra
[origo]
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.