Vágólapra másolva!
71 éves korában elhunyt Philippe de Broca, a francia kosztümös drámák és vígjátékok mestere. A Szívkirály, a Cartouche és a Riói kaland rendezőjét Jacques Chirac a "mozi egyik legtehetségesebb szolgálójának" nevezte megemlékezésében.
Vágólapra másolva!

A francia filmes hosszú ideje gyengélkedett, utolsó filmje, a Vipere Au Poing promóciójában sem tudott már részt venni. Philippe de Broca halálának pontos oka ismeretlen, egyes források szerint rákos betegség okozta halálát.

Pályája kezdetén de Broca Claude Chabrol és Francois Truffaut mellett dolgozott asszisztensként, saját alkotásai azonban többnyire kosztümös drámák és vígjátékok voltak. Egyszer azt nyilatkozta, hogy mindennél jobban szereti megnevettetni az embereket. Rengeteg francia hírességgel forgatott, köztük Yves Montand-nal, Catherine Deneuve-vel és Jean-Paul Belmondóval, aki hat filmjében is szerepelt.

Egyik leghíresebb alkotása, az 1966-os Szívkirály főszereplője a brit Alan Bates volt, aki a harctér őrületével szembesülő első világháborús angol katonát alakított. Catherina Zeta-Jones de Broce egyik filmjében, az 1990-ben készült, meztelenkedést is tartalmazó Seherezádé-ban tűnt föl először a mozivásznon. A rendező legnépszerűbb filmje kétségkívül az 1961-es Cartouche volt Belmondóval és Claudia Cardinaléval a főszerepben. A legendás mozi a frank tolvajfejedelem zavaros nőügyeiről szólt.

De Broca 1933. március 15-én született jómódú családba. Filmművészetet tanult, majd Algériában teljesítette hazafias kötelezettségét a hadsereg filmszekciójában. Az újhullámos rendezők, akiknek a keze alatt dolgozott, Henri Decoin, Chabrol és Truffaut finanszírozták első szárnypróbálgatásait. Első filmjét, a Les Jeux de l'amour (Szerelmi játékok) című vígátékot 1959-ben készítette. A Cartouche után, 1963-ban a Riói kaland sikere megszilárdította hazai pozícióját, és felkeltette a nemzetközi filmszakma érdeklődését. A francia Becsületrend lovagjának választotta Philippe de Brocát. Az utóbbi években munkái többségét a televíziónak készítette.

Jacques Chirac, a francia elnök is lerótta tiszteletét a filmes emléke előtt. Elmondta, hogy de Broca halálával a francia mozi "egyik legtehetségesebb szolgálóját" veszítette el, "egy fantáziadús, igényes rendezőt", aki Franciaország legsikeresebb komédiáit készítette. A francia kultuszminiszter szombaton jelentette be de Broca halálát. A rendező utolsó filmjére egymillió jegyet adtak el októberi bemutatója óta.