Csak másfél év múlva jönnek a beszélő autók

Vágólapra másolva!
A Disney és a Pixar fél évvel elhalasztja utolsó közös produkciójuk, a Cars című animációs film bemutatóját. Egyes elemzők szerint a Pixar így próbál időt nyerni, amíg nem sikerül új terjesztőt találnia. A Cars beszélő, önálló személyiséggel bíró autók kalandjairól szól.
Vágólapra másolva!

A Disney és a Pixar animációs stúdió kedden bejelentette, hogy 2005 novemberéről 2006 júniusára halasztják közös produkciójuk, a Cars bemutatóját. Hivatalosan mindkét társaság azzal indokolta a csúszást, hogy nyáron a vakáció miatt több gyerek látogatja a mozikat, ezért nagyobb bevételre tehetnek majd szert. Az elemzők inkább arra gyanakodnak, hogy a Pixar időt akar nyerni, amíg új terjesztőt nem talál a filmjei számára.

A Cars című animációs mozit az Egy bogár élete és Toy Story alkotója, John Lasseter rendezte. Ez a hetedik és egyben utolsó produkció, ami a Disney és a Pixar gyümölcsöző együttműködéséből született.

A Pixar vezérigazgatója, Steve Jobs kedden elmondta, hogy a menetrendváltozás azokra a filmekre is vonatkozik, amik a Cars után készültek. A Pixar reménykedik abban, hogy meg tudják ismételni a Némó nyomában sikerét, ami szintén nyáron került a mozikba, és minden idők 12. legnagyobb bevételét produkálta Amerikában.

Jobs novemberi bejelentése, miszerint a Pixar halasztást fontolgat, tőzsdespekulációkat indított el a Wall Streeten. Egyesek ugyanis arra következtettek, hogy a társaság az új terjesztői megállapodását nyélbe ütését is el fogja halasztani, és csak jóval az eredetileg tervezett 2005 közepi időpont után kerülhet rá sor.

A Pixar Disneyvel kötött terjesztői és produkciós szerződése 2005-ben lejár. A Pixar most a bevételek 10-15%-át adja le a Disneynek, ezenkívül a tiszta profit 50%-át. Jobs és a Disney távozó vezérigazgatója, Michael Eisner nyilvánosan ellentmondásba keveredtek az új megállapodás feltételeivel kapcsolatban.

Jobs azt mondta, hogy ki akarja várni, milyen változások történnek a nagyobb stúdiók vezetésében, mielőtt elkötelezné magát egy új partnernek. A Disney szóvivője, Heidi Trotta kijelentette, hogy a két stúdió nem tárgyalt újabb terjesztési megállapodásról. "Csak arról van szó, hogy egy tipikus nyári mozi bemutatóját nyárra tettük át" - mondta.

A Sanders Morris Harris elemzője, David Miller szerint azért kellett elhalasztani a bemutatót, mert a Pixarnak időre van szüksége, hogy új partnert találjon. "Cukormázzal vonják be a történteket, és azt mondják, hogy nyáron nagyobb siker lesz a Cars, de ez az érv csak töredéke az igazságnak" - mondta Miller.

A Fulcrum Global Partners elemzője, Richard Greenfield nem tartotta meglepőnek a Cars bemutatójának elhalasztását, és azt jósolta, hogy mindez hatással lesz a Pixar-részvények árára is. "Csodálkozunk, hogy a Disney kidobja az ablakon a 2006-ra tervezett bevételeinek igen fontos részét" - mondta Greenfield. A bejelentés után a Pixar- és a Disney-részvények ára egyaránt 4%-ot zuhant a New York-i tőzsdén.

Bár a bemutatóra még másfél évet várni kell, a Cars interneten található előzetesével vigasztalódhatnak a műfaj rajongói. A néző az első néhány másodperc alatt azt hiheti, hogy békés, méhecskés-virágos természetfilmet fog látni, de a repkedő rovart telibe találva hirtelen berobban a képbe a film két központi figurája: a nyuszifogú, butácska tragacs és barátja, a vagány piros sportkocsi. Az előzetesben ezenkívül gonosz, mindenre elszánt versenyautók száguldoznak pörgős zenére.