Szerdán helyezték végső nyugalomra Bubik István színművészt, aki november 28-án hunyt el autóbalesetben. A temetésen több száz gyászoló jelent meg, az Új Színház igazgatója és Rudolf Péter mondott búcsúbeszédet.

Bubik István temetése
Az autóbalesetben elhunyt Bubik István Jászai Mari-díjas színművészt szerdán helyezték végső nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temetőben.
"Tudott gyűlölni és megbocsátani, gyakran tévedett, de tévedéseinek következményeit minden esetben vállalta" - mondta több száz gyászoló előtt Márta István, az Új Színház igazgatója.
"Szervusz, te bohém forradalmár, te ritka ember" - ezekkel a szavakkal búcsúzott pályatársától Rudolf Péter színművész.
Az életének 46. évében november 28-án autóbalesetben elhunyt Bubik Istvánt utolsó útjára több száz ember, színészek, televíziós személyiségek, filmes szakemberek, zenészek és a művész rajongói kísérték el. A temetésen részt vett Orbán Viktor és Boross Péter volt miniszterelnök is.
Bubik István 1958. május 19-én született. Többek között tagja volt a Nemzeti Színháznak, a Művész Színháznak és a Thália Színháznak, 2000-től az Új Színház tagjaként dolgozott. A művészt 1985-ben Jászai Mari-díjjal, Rajz János-díjjal és Farkas-Ratkó díjjal tüntették ki, valamint elnyerte az Országos Színházi Találkozó legjobb férfi alakítás díját. 1988-ban Magyar Művészetért Díjjal, 2000-ben érdemes művész kitüntetéssel ismerték el.
A magyar és a világirodalom legismertebb hősszerepeit játszotta, valamint rockoperák főszerepeit énekelte. Emellett számos filmben és tévéjátékban is szerepelt.
(MTI)
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Gary Oldman: Anyám nem tudna így dicsérni!
Gary Oldmant főleg olyan extravagáns figurákkal azonosítjuk, mint Drakula, a Leon, a profi kegyetlen rendőre vagy az ellentmondásos Sirius Black a Harry ...
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.