Chris Rock megúszta az Oscar-ócsárlást

Vágólapra másolva!
Chris Rock, a február 27-i Oscar-gála házigazdája lekicsinylő megjegyzéseket tett a filmvilág legnagyobb éves eseményére. Kijelentette, hogy őt magát sosem érdekelte az átadóünnepség, amelyet szerinte főleg melegek néznek. Az Oscar producere hétfőn bejelentette, hogy mindezek ellenére Rock fogja levezényelni a gálát.
Vágólapra másolva!

"Chris humorosnak szánt megjegyzései szerint néhányan úgy gondolják, köztük Chris maga is, hogy a gála túl áporodott" - mondta Gil Cates, az Oscar producere a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia képviseletében hétfőn.

Az Entertainment Weeklynek adott interjúban Rock "idiótának" nevezte az elgondolást, hogy művészi teljesítményért díjakat osszanak. Elárulta, hogy őt nem érdekli az Oscar-gála, amelyet divatbemutatóhoz hasonlított. "Sohasem néztem a közvetítést, csak abban az évben, amikor Halle Barryt és Denzel Washingtont jelölték, de még akkor is kapcsolgattam a csatornák között" - mondta. "Heteroszexuális színes bőrű férfiak is nézik az Oscart? Mutassatok egyet!" - idézett Rocktól a magazin február 4-i száma.

Catest állítólag nem zavarják a csípős észrevételek. Csupán azért adott ki az ügyre reagálva nyilatkozatot, mert a Drudge Report nevű internetes honlapon vasárnap megjelent egy névtelen forrásra hivatkozó cikk, amelyben az állt, hogy "az Akadémia tagjai meg akarják fosztani Rockot a házigazdai szerepkörtől, mert attól tartanak, jelenléte csorbát ejtene az intézmény tekintélyén".

Cates visszautasította a honlap állítását. "Senki sem vette zokon a megjegyzéseket, és nem áll szándékunkban elküldeni Christ. Az Akadémia örül annak, hogy ő lesz az idei Oscar-közvetítés házigazdája. Mókás estének nézünk elébe" - mondta.

Az Akadémia októberben kérte föl a házigazdai szerepre a 39 éves komikust, aki leginkább egyszemélyes show-műsorairól ismert Amerikában, de filmmel is foglalkozik. A háromszoros Emmy- és kétszeres Grammy-díjas sztár írta és rendezte az Államfőnök című vígjátékot, valamint ő alakította a főszerepet is. Játszott többek között a Dogmá-ban, a Rossz társaság című akció-komédiában és a Halálos fegyver 4-ben. Whoopi Goldberg után Chris Rock lesz a filmes gála második afroamerikai házigazdája.