Magyarul beszélnek a Star Wars-lények

2005.03.25. 8:41

A Népszabaság műsormelléklete szerint várhatóan március 26-ától vetíti a Magyarországon is fogható Cartoon Network a Csillagok háborúja rajzfilmsorozatának, A klónok háborújának harmadik, egyben befejező szériáját. A rajzfilm a II. részt, A klónok támadását és a májusban bemutatásra kerülő III. részt, A Sithek bosszúját kapcsolja össze.

A rajzfilmsorozat elkészítésére George Lucas nem mást kért föl, mint a Dexter laboratóriuma, a Samurai Jack vagy például a Pindúr Pandúrok megálmodóját, az orosz származású, de Amerikában alkotó Genndy Tartakovskyt. Az első két szériát nagy sikerrel vetítették a rajzfilmcsatonák, illetve a Star Wars hivatalos weboldaláról is elérhetőek voltak a részek. Ezek még csak néhány percesek voltak, és a két sorozatban tíz-tíz rész szerepelt. A harmadik sorozatnál kicsit változtattak a képleten, és kevesebb, viszont hosszabb epizódok készültek: összesen öt új rész, egyenként körülbelül 12 percesek. Összességében tehát az új eresztés is nagyjából egy órát tesz ki, csakúgy, mint a régiek.

Az előző epizódok az Egyesült Államokban és Angliában is megjelentek már DVD-n. A korongon szerencsére nincsen rövid epizódokra szabdalva a történet: egy egybefüggő filmként nézhetjük végig Anakin Skywalker, Obi-Wan Kenobi, Yoda, Mace Windu és sok más Star Wars-szereplő kalandjait a klónháborúk idejéből. (A DVD magyarországi megjelenéséről egyelőre nincsen konkrét hír, de úgy tudjuk, nemsokára itthon is kapható lesz.) A sorozat tavaly Emmy-díjat is nyert újszerű vizuális világáért, az epikus történetmesélésért és moziszerű előadásmódért a Kimagasló animációs műsor kategóriában.

Az új széria a rendező elmondása alapján nagyjából azt a történetet meséli el, ami a következő mozifilm nyítószövege, a már megszokott távolba kúszó sárga szöveg a csillagos háttér előtt.

A sorozat részét képezi a Lucasfilm hároméves projektjének, ami a második és a harmadik rész közti időt hivatott kitölteni. A klónok támadásá-nak végén láthattuk a régi trilógiából már ismerősen csengő klónháborúk első csatáját, a geonosisi csatát. A befejező rész, A Sithek bosszúja ennek a háborúnak a végső csatájával kezdődik, a kettő közti időszakot Lucas elképzelései szerint pedig "valós időben" kísérhetik végig a rajongók. Mint az előzmény-trilógia eddigi részei, a III. epizód is 3 év alatt készül el, pont annyi idő alatt, ameddig a klónháborúk tartanak. A háború eseményeit e rajzfilmsorozat, számítógépes játékok, regények és képregények segítségével követhetjük nyomon. (A Magyarországon kéthavonta megjelenő képregények is ezzel az időszakkal foglalkoznak, az angol nyelvű könyvek azonban eleddig nem jelentek meg magyarul.) A különböző formákban megjelenő történetek közt segít eligazodni a starwars.com időszalagja.

Forrás: Cartoon Network

Külön érdekesség, hogy az Egyesült Államokban már március 21-én elindított új rajzfilmsorozat második részének (összességében a 22. részről van szó) utolsó perceiben elhangzik néhány magyar nyelvű mondat is. Minden valószínűség szerint Tartakovsky magyar származású felesége lehet ebben a ludas. Rövid diskurzus után megállapítottuk, hogy a következőket mondja a furcsa akcentussal beszélő idegen lény: "Az ördög az enyém. Mindent elrontottál. Ez volt az én próbám." Az epizód, ha kis felbontásban is, de letölthető a film hivatalos oldaláról.

Wittinger György

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK