Szirénre cserélték a hajótörött tigrist

Vágólapra másolva!
A Hatodik érzék és A falu rendezője meggondolta magát, és a Pi élete című regény adaptációja helyett egy vízinimfáról forgatja következő filmjét. Shyamalan stúdiót is váltott, már nem a Disney, hanem a Warner Bros berkeiben fogja elkészíteni a Lady in the Water című mozit.
Vágólapra másolva!

M. Night Shyamalan nemrég még azzal szédítette a közönséget, hogy következő munkája Yann Martel díjnyertes regényének megfilmesítése lesz. A Pi élete című könyv főhőse egy kamaszfiú, aki hajótörést szenved egy rakomány állatkerti állat társaságában, és kétszáz napig hányódik az óceánon mentőcsónakjában egy hatalmas bengáli tigrissel. Úgy tűnik, hogy a Hatodik érzék és a Jelek rendezője nem csak a filmjeiben kedveli a váratlan fordulatokat, most ugyanis bejelentette, hogy meggondolta magát, és a Pi élete helyett saját Lady in the Water című forgatókönyvét viszi mozivászonra.

A Lady in the Water egy házfelügyelőről szól, aki észreveszi, hogy egy szirén él a gondjaira bízott épület medencéjében. A részletekről egyelőre semmit sem lehet tudni, így lehet, hogy a történet a Csobbanás című Daryl Hannah-Tom Hanks-komédiához hasonlóan vicces fordulatot vesz majd, de az is megeshet, hogy a Shyamalantól megszokott rémisztő vonalat követi majd a film.

Ez lesz a rendező első olyan filmje a Hatodik érzék óta, amit nem a Disneyvel készít. A Warner Bros évek óta ostromolta Shyamalant, aki most engedett a kitartó hívásnak, és átpártolt hozzájuk. A Disney nem vette túlságosan zokon a döntést. A stúdió vezetői kiadtak egy nyilatkozatot, amelyben leszögezték, hogy még mindig nagyszerű a kapcsolatuk A falu alkotójával, és számítanak rá, hogy a jövőben ismét dolgozhatnak majd vele.