Mel Gibson megfilmesítené a pápa életét

Vágólapra másolva!
A New York Post értesülései szerint Mel Gibson II. János Pál pápa életének megfilmesítését tervezi, sőt A passió rendezőjének forgatócsoportja állítólag már az április 8-i temetésen is filmezett.
Vágólapra másolva!

A passió sikerén felbuzdulva Mel Gibson ismét vallási témához nyúlna, a hírek szerint meg akarja filmesíti II. János Pál pápa életét. A New York Post szerint a film végét már föl is vették, az újság ugyanis úgy tudja, hogy Gibson forgatócsoportot küldött a Vatikánba az április 8-i temetésre. Az Oscar-díjas színész-rendező produkciós cége egyelőre nem erősítette meg, de nem is cáfolta a lap állítását.

Elhivatott római katolikusként Gibson a saját pénzén forgatta a Jézus utolsó 12 óráját bemutató A passió-t, melyben James Caviezel alakította Krisztust. Bár sok szakértő biztos bukást jósolt a filmnek, az [origo] tékában is megtekinthető A passió 2004 egyik legnagyobb sikerprodukciója lett, csak Amerikában 370 millió dolláros bevételt könyvelhetett el. A témaválasztás megmozgatta azokat a vallásos embereket, akik máskülönben nem vettek volna jegyet egy hollywoodi filmre.

II. János Pál pápa élete mindesetre bőséges anyaggal szolgálhat egy leendő filmhez. Gibson mozija nyomon követhetné Karol Wojtyla sorsát az ifjúkori színészi próbálkozásoktól a '40-es évek háborús Lengyelországában megélt tapasztalatokig, ábrázolhatná felemelkedését az egyházi hierarchiában. Bemutathatná a pápa ellen elkövetett 1981-es merényletet, de fókuszálhatna II. János Pálnak a kommunizmus vagy éppen a homoszexualitás ellen vívott harcára.

Bárhogy legyen is, Gibson filmje minden bizonnyal a lehető legjobb színben tüntetné fel a pápát és tevékenységét. A rendező tavaly év elején még a premier előtt II. János Pál rendelkezésére bocsátotta A passió-t, a pápa pedig állítólag jóváhagyta a filmet, mondván: "pontosan így történt". Később a Vatikán tagadta, hogy az egyházfő nyilvánosan véleményt formált volna a filmről.