Hasítás

A Dans ma peau (A bőrömben) című filmet nem könnyű végignézni. Akinek felfordul a gyomra az olyan jelenségek gondolatától is, mint az öncsonkítás vagy az önkannibalizmus, annak nem igazán ajánlható. Aki viszont végig bírja nézni, szépen kidolgozott kerettörténetben ismerheti meg a maszturbáció "tökéletes" formáját.

Marina de Van

Az eleje főcím alatt kettéosztott képen irodaházakat, írószereket, papírhalmokat látunk. A főhősnő életterei és az őt körülvevő tárgyak a bal oldali képen eredeti valójukban jelennek meg, a jobb oldalon színszűrővel eltorzítva természetellenes neonszínekben, mintha a valóság két félre hasadt volna, és az egyik oldala bizarr, új színben tűnne fel. Már az osztott kép is előrevetíti a film főtémáját, de a főcímbe ékelt rövid nyitójelenet magába sűríti az összes későbbi konfliktust: Esther (akit a film forgatókönyvíró-rendezője, Marina de Van alakít) betegesen sápadt bőre és túlérzékeny arcvonásai neurózisról árulkodnak, és a párjával folytatott néhány mondatos párbeszédből azt is sejtjük, hogy munkájában és párkapcsolatában is gondokkal küzd.

Esther egy baleset révén indul el furcsa énfelfedező útján; egy házibuli során kisétál a kertbe, ahol a sötétben beleesik egy gödörbe, és csúnyán felsérti a lábát. Patakzik a vér a lábszárán, de ő mégsem érez fájdalmat, alig veszi észre, mi történt. Ezzel kezdődik Esther személyének és testének szétválása. Egyre inkább kívülről tekint saját testére, érdeklődve vizsgálgatja, mintha egy nem hozzátartozó, idegen dolog lenne, amit még sosem látott. Ez a folyamat egy egyszerre komikus és vérfagyasztó jelenetben teljesedik ki, amikor egy üzleti vacsorán ülve azt veszi észre, hogy bal keze nem engedelmeskedik neki, akarata ellenére a tányérjában turkál, aztán leválva a felkarjáról ott hever az asztalon. A kezét ugyan sikerül "visszaragasztania", de a valós problémáival már nem birkózik meg ilyen könnyen.

Dans ma peau | Nézz még több képet a filmből!

A munkahelyén olyan pozícióba léptetik elő, amelynek betöltésére nincs felkészülve, ráadásul emiatt kellemetlen helyzetbe kerül a barátnőjével szemben, aki eredetileg bejuttatta a céghez, ezzel viszont hirtelen a beosztottjává vált. Párja (akit a Harry csak jót akar-ból és a Tiresiá-ból ismert Laurent Lucas alakít) szeretné, ha végre összeköltöznének, de ő vonakodik megtenni ezt a lépést az elköteleződés felé. Ahelyett, hogy szembenézne élete megoldandó feladataival, Esther inkább elmenekül a külvilág nyomása elől saját, újonnan felfedezett világába. Elkezdi szándékosan bántani a testét, felhasítja az épphogy csak gyógyulásnak indult sebeit.

Hasonlót láthattunk nemrégiben a zseniális A titkárnő című filmben is, ahol a bájos Maggie Gyllenhaal által alakított főszereplőnő falcolással, azaz bőrének vagdosásával szabadul meg a feszültségeitől. Itt viszont a valóságban is létező jelenségen túllépve Marina de Van hősnője számára az önsértés élvezet forrásává válik. Szinte módosult tudatállapotba kerül, amikor kettesben marad a késével, megszűnik a külvilág és ő teljes lényével átadja magát a gyönyörnek, amit a saját teste mint tárgy jelent számára. Nem csak felsérti a bőrét, hanem darabokat vág ki önmagából, megkóstolja, issza saját húsát-vérét. A rendezőnő nem kíméli a nézőt, több jelenetben, hosszú perceken át nézzük közvetlen közelről ezt a vérben tocsogó kéjelgést. Megkérdőjelezhető a film nyersesége, ha a kamera a kritikus pillanatokban szemérmesen elfordulna, akkor is átéreznénk a történteket, de érthető és védhető a brutális megvalósítás: ahogy az ájulás kerülget bennünket, gondolatok és érzések helyett kénytelenek vagyunk egy alapvetőbb szinten, zsigerileg átélni a vásznon zajló eseményeket, ahhoz hasonlóan, ahogyan Esther megéli azokat.

Marina de Van | Nézz még több képet a filmből!

Miközben Esther belefeledkezik a testébe, a külvilág egyre távolabb kerül tőle. Mintha kívül kerülne saját életén, egész valóját elveszíti, párja és munkatársai nem tudják megszólítani többé. Zsibbadt állapotba kerül, melyben a testére szűkül be teljes figyelme.

A film különlegessége, hogy nem a megszokott gondolati dimenziók mentén halad, adná magát, hogy ez a történet a szerepelvárásoknak megfelelni nem tudó vagy akaró nő patológiába forduló meneküléséről szóljon, és az önsértés csak egy tünet legyen, mint a nem evés vagy az önhánytatás a hasonló okokból étkezési zavarokkal küzdőknél. De ilyen értelemben nem női filmet látunk, a rendezőnőt láthatólag nem elsősorban a nőiség vagy a női test kérdései izgatják, hanem az a kitalált szituáció, hogy mi történik, ha valaki "elhagyva" a testét élvezni kezdi azt. Amit látunk, tulajdonképpen nem más, mint maszturbáció felsőfokon. Amit pedig nyitva hagy a film befejezése, az, hogy ez végül hova vezet.

Bujdosó Bori

A Dans ma peau című film Magyarországon eddig nem került bemutatásra, de DVD-n megrendelhető az ismert webáruházakból.