90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

Két magyarnak drukkolhatunk Cannes-ban

--|2005. 04. 19., 17:27|Utolsó módosítás:2005. 04. 22., 16:26|

Két hazai alkotás is helyet kapott a cannes-i filmfesztivál programjában. Mundruczó Kornél rendhagyó Jeanne D'Arc története és Kenyeres Bálint rövidfilmje képviseli Magyarországot a májusi rendezvényen.

Április 19-én kihirdették Párizsban az 58. cannes-i filmfesztivál hivatalos programját. Két magyar alkotást is bemutatnak majd a filmvilág éves nagy ünnepén, Kenyeres Bálint Before Dawn című kisfilmje a rövidfilmek között fog versengeni,  Mundruczó Kornél Johanna című munkáját az Un Certain Regard szekcióban mutatják majd be.

A május 11-től 22-ig tartó rendezvény programjába mintegy 4000 filmet neveztek a világ minden tájáról, ezek közül emelte ki a legjobbakat a válogatóbizottság. A rövidfilmek versenyében kilenc alkotás mérkőzik meg az Aranypálmáért. Kenyeres Bálint 13 perces filmje, a Before Dawn a Magyar Filmszemlén is sikeresen szerepelt, elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat,  Erdélyi Mátyást (egyébként ő fényképezte a Johanná-t is) pedig a legjobb operatőrnek választották.

A Johanná-t még nem láthatta a hazai közönség, Mundruczó filmjének ugyanis Cannes-ban lesz az ősbemutatója. Tavaly az Un Certain Regard szekció Ifjúsági Díját magyar film, Antal Nimród Kontroll-ja vihette haza.

A Mundruczó-filmekből ismert Tóth Orsolya főszereplésével készült Johanna a Jeanne D'Arc-történet formailag és tartalmilag egyaránt újszerű feldolgozása. A film előzménye a 2003-as Filmszemlén bemutatott Jött egy busz című szkeccsfilm volt, melynek Mundruczó rendezte záródarabja A 78-as Szent Johannája volt. A Johanna zenéjét Tallér Zsófia szerezte.

A fiatal rendező nem először jár Cannes-ban, 2003-ban a Rendezők Kéthete mutatta be rövidfilmjét, tavaly pedig vizsgafilmjét hívta meg programjába Cinéfondation.

A 2005-ös cannes-i filmfesztiválon szereplő filmek teljes listája

Versenyfilmek

Bashing - Japán, Kobajasi Masahiro
Battle in the Sky - Mexikó, Carlos Reygadas
The Best of our Times - Tajvan-Japán, Hu Hsziao-hszien
Broken Flowers - USA, Jim Jarmusch
Cache - Franciaország-Ausztria-Németország-Olaszország, Michael Haneke
Don't Come Knockin' - Németország-Franciaország, Wim Wenders
Election - Hongkong, Johnny To
L'Enfant - Belgium, Jean-Pierre and Luc Dardenne
Free Zone - Izrael-Belgium, Amos Gitai
A History of Violence - USA-Kanada, David Cronenberg
Kilometre Zero - Irak, Hiner Saleem
Last Days - USA, Gus Van Sant
Lemming - Franciaország, Dominik Moll
Manderlay - Dánia-Svédország-Hollandia, Lars Von Trier
Quando Sei Nato Non Puoi Piu Nasconderti - Olaszország, Marco Tullio Giordana
Peindre ou Faire L'Amour - Franciaország, Arnaud and Jean-Marie Larrieu
Shanghai Dreams - Kína, Wang Xiaoshuai
Sin City - USA, Frank Miller, Robert Rodriguez
The Three Burials of Melquiades Estrada - USA, Tommy Lee Jones
Where the Truth Lies - Kanada, Atom Egoyan

Versenyen kívül

Chromophobia - Franciaország-USA-Nagy Britannia, Martha Fiennes
Joyeux Noel - Franciaország-Németország-Nagy Britannia-Belgium, Christian Carion
Match Point - Nagy Britannia, Woody Allen
Star Wars III. rész - A sith-ek bosszúja - USA, George Lucas

Éjféli vetítések

A Bittersweet Life - Dél-Korea, Kim Jee-woon
Kiss, Kiss, Bang, Bang - USA, Shane Black
Land of the Dead - USA, George Romero
Midnight Movies - USA, Stuart Samuels

Speciális vetítések

The Artistes of the Burnt Theater - Kambodzsa-Franciaország, Rithy Panh
C'est Pas Tout a Fait la Vie Dont J'avais Reve - Franciaország, Michel Piccoli
Crossing the Bridge - Németország, Fatih Akin
Nekam Achat Mishtey Eynay - Izrael, Avi Mograbi
The Power of Nightmares - Nagy Britannia, Adam Curtis
Princess Raccoon - Japán, Seijun Suzuki

Un Certain Regard szekció

Cidade Baixa - Brazília, Sergio Machado
Movies, Aspirin and Vultures - Brazília, Marcelo Gomes
Get Up and Walk - Burkino Faso, S. Pierre Yameogo
Down in the Valley - USA, David Jacobson
Low Profile - Németország, Christoph Hochhausler
Le Filmeur - Franciaország, Alain Cavalier
Hwal - Dél-Korea-Japán, Kim Ki-duk
Jewboy (rövidfilm), Ausztrália, Tony Kravitz
Johanna - Magyarország, Mundruczó Kornél
The King - USA-Nagy Britannia, James Marsh
The Death of Domnului Lazarescu - Románia, Cristi Puiu
North East - Franciaország-Argentina-Belgium, Juan Solanas
Blood - Mexikó, Amat Escalante
Sleepers - Ausztria, Benjamin Heisenberg
Tawa Dura Yanna - Sri Lanka, Vimukthi Jayasundara
Le Temps Qui Reste - Franciaország, Francois Ozon
The Forgotten Forest - Japán, Kohei Oguri
Grown Up People - Dánia, Dagur Kari
One Night - Irán, Niki Karimi
Yellow Fella (rövidfilm), Ausztrália, Ivan Sen
Zim And Co. - Franciaország, Pierre Jolivet

Magyar Filmunió / [origo]

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »