Indul a csontváz aludni

Ijesztgetős film A gépész. A műfajra jellemző eszközöket ügyesen keverték az alkotók ahhoz, hogy ne érezze magát teljesen biztonságban a moziból kibotorkáló. A formához adott tartalomról lehetne vitatkozni, de csak ha le merném lőni a végét. Ezt viszont nem érdemli meg a néző, ennél érdekesebb filmről van szó.

A gépész című thrillerben a műfaj olyan klasszikus eszközei vonulnak fel, mint a szellemvasút, a váratlanul fel- és eltűnő furcsa gépjármű, a hűtőszekrényből áradó gyanús bűz vagy éppen a szőnyegbe csavart hulla. A történet misztikusabbá tételében nem csak az időrend óvatos kis megbontása segít, hanem a valóság és fantázia birodalmának furcsa kettőssége. Tovább erősíti a lehetetlen vonalat a kékes árnyalatú színek, a tompa szürkés-fehér közeg, ami egy posztszovjet ipari város hangulatát erőlteti az egyébként pálmafákkal beültetett amerikai településre. Az igazi rejtvény pedig maga az alaphelyzet: van egy lehetetlenül sovány ember, aki egy éve nem tud aludni.

Képekben erős a film, amikor a főszereplő a csap fölé hajol, aszott teste igazi anatómiai tanulmány. Christian Bale főszereplő színész tényleg lehetetlenül sovány volt a forgatás alatt, és rögtön az elején megkérdezi, hogy ki is ő. Előtte elhangzik, hogy "Jézus", de annyit talán nem túlzott árulkodás leírni, hogy nem ez lesz a megoldás. A megváltás-probléma ugyan a legtöbb történetre igaz, tehát egy kicsit itt is, de kár ezen a vonalon agyalni. A film többször is súg egy kicsit a megoldás irányába, de csak éppen annyit, hogy utólag minden egyes kockát kényelmesen helyére lehessen rakni. A levágott kéz és a gyanús nagydarab kopasz miatt megrettent néző megtudhatja a film végén mindennek az okát.

Az alkotók megpróbáltak túllépni az öncélú ijesztgetésen, és ezért egyszerű pszichologizálásba is belefogtak. Anyu és én, gyári kollektíva és én, és ami a legfontosabb: a bűn és én problémáját járják körbe egyszerű utalásokkal. Igazán tökéletes akkor lett volna A gépész, ha ez a szál legalább olyan erős lenne, mint a formai eszközökkel gerjesztett feszültség. Mindig várjuk, hogy történjen valami juj, de szörnyű - ez jól sikerült a filmben. A hétköznapi pillanatok is különös jelentőséget kapnak, bármikor előrukkolhat a para: otthon, a gyárban, az ágyban a nővel.

A végső magyarázat és azzal összefüggő jelek viszont majdnem annyira közhelyesek, mint a rettenet kliséi. Fontos különbség viszont, hogy utóbbihoz elegendő a remek mestermunka. Ezen a téren igazi műremeket alkottak a film készítői. Nem kerestek újat, hanem a bejáratott félelemeffekteket használták nagyon ügyesen és hatásosan. Azonban a mellé helyezett jellemfejlődés- vagy éppen kórkép-vonal sem hozott eredetiséget és személyességet, és ezért megmaradt a film egy jó kis késő esti mesének.

A gépész legérdekesebb jelenetei a gyárban játszódnak. Melósfilmet nagyon ritkán készítenek Amerikában, innen is látszik, hogy félig spanyol alkotásról van szó. A lepattantság Kaliforniában a legügyesebb húzások egyike volt. Szakszervezet, rokkantság, szekrényes szűk öltöző, és gyártósor: mintha nem is a világ tetején játszódna a rémmese. A melléjük csatlakozó közegek is ebbe az irányba mutatnak: egyedülálló éjszakás anya, megvert kurva. A proletariátus nem Hollywood lábainál szokott felkerülni a vászonra, és ez az ötlet sokat hozzátesz a filmhez, egyenesen megmenti attól, hogy ne váljon egyáltalán nem eredetivé.

A gépész bizarr álmatlan élete az őrület jeleivel és sok utalással együtt megfelelően ijesztő mű lett, de a bűn és bűnhődés magyarázása talán túlzott terv volt készítőitől. Hogy ezt hogyan értem, azt nem szabad ide leírni. Akkor lelőném a poént, márpedig az ilyen típusú, hatásra építő filmek egy kicsit hasonlítanak a viccekhez: csak akkor érdekesek, ha nem tudjuk előre a végét.

dr. Igó