Tom Cruise agyára ment a szerelem

Vágólapra másolva!
Tom Cruise a hétfői The Oprah Winfrey Show-ban megdöbbentő hevességgel tárta a nyilvánosság elé Katie Holmes iránt táplált érzéseit. A nők bálványa a kanapén ugrabugrálva kiáltotta ki a világnak, hogy őrülten szerelmes.
Vágólapra másolva!

A szerelem bolonddá tesz - igazolódott be a régi mondás a hétfői Oprah Winfrey Show-ban, mikor a kicsattanóan boldog Tom Cruise szeleburdi viselkedésével ejtette ámulatba a közönséget.

"Nem tudok higgadt maradni" - újságolta Tom, miközben a széles mosoly egy pillanatra sem tűnt el az arcáról. "Történt valami, és meg szeretném ünnepelni."

A csillogó szemű világsztár először térdre esett, majd a vidámparkban vattacukrot kapó ötéves gyerekeket megszégyenítő lelkesedéssel ugrálni kezdett a kanapén, és kijelentette, hogy eszeveszetten szerelmes Katie Holmesba. A szokatlan mutatványt többször is megismételte a show folyamán.

"Meg fogom beszélni vele" - mondta sokat sejtetően a kétszer elvált színész Oprah kérdésére, miszerint tervezi-e már a leánykérést. "Őszintén mondom, ilyesmit még sohasem tapasztaltam."

Cruise első felesége Mimi Rogers volt. Később Nicole Kidmannel töltötte be Hollywood ügyeletes álompárjának szerepét, de ennek a házasságnak is vége szakadt - a rossz nyelvek szerint Penélope Cruz miatt, akivel a válás után évekig járt. Holmes is túl van már egy hosszú kapcsolaton, nemrég bontotta fel eljegyzését az Amerikai pité-ből ismert Chris Kleinnel, akivel öt évig voltak együtt.

A show közben Cruise kiment a színfalak mögé, hogy bekísérje barátnőjét, aki tavaly ősszel azt nyilatkozta a Seventeen magazinban, hogy kamaszkorában arról ábrándozott: egyszer majd a Kockázatos üzlet szárjához megy feleségül. Tom a beszélgetés közben folyamatosan szorongatta Katie-t, sőt kezet is csókolt neki. "Örülök, hogy nagy álmodozó voltam" - mondta Holmes a műsorvezetőnek.

A 42 éves Cruise-t és a 26 éves Katie-t a múlt hónapban fotózták le először együtt Rómában. A szóvivőik megerősítették a kapcsolatukról szóló pletykákat, és a hír bombaszerűen robbant be a sztárvilágba. Cruise a közönség és Oprah biztatására hajlandó volt néhány részletet is elmesélni a megismerkedésükről.

"A csodálója voltan, és kitaláltam, hogy találkozni szeretnék vele, így hát fölhívtam telefonon" - árulta el. Megemlítette kapcsolatuk első néhány emlékezetes pillanatát is, a tengerparti motorozást, és amikor azzal lepte meg Holmest, hogy római hotelszobáját rózsaszirmokkal hintette tele. "Romantikus vagyok. Imádom az ilyesmit. Szeretek úgy bánni a nőkkel, ahogy megérdemlik" - vallotta be.

A pár nyíltsága ellenére sokan kételkednek Cruise és Holmes érzelmeinek őszinteségében. A People és az US Weekly magazin kisebb közvélemény-kutatást rendezett a kérdésről olvasói körében, és a szavazáson a megkérdezettek 60%-a úgy vélte, hogy mindez csupán jól kitalált reklámfogás, amivel föl akarják hívni magukra a nyilvánosság figyelmét. A bizalmatlanságnak az szolgálhat alapjául, hogy mindkét sztár hamarosan új filmmel jelentkezik. Holmes, akit a Dawson és a haverok című ifjúsági tévésorozat bájos Joey-jaként ismert meg a világ, július 14-én a Batman Begins című szuperprodukcióban lesz látható a denevérember szerelmeként. Cruise legújabb nagy dobása, a Spielberg rendezte Világok harca pedig június 30-án fog debütálni a magyar mozikban.