90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

Luke Skywalker Székesfehérváron

[origo]|2005. 06. 01., 15:40|

Az első Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál alkalmából Magyarországra látogat Mark Hamill, Luke Skywalker megformálója. Június 6. és 12. között a Csillagok háborúja sztárja mellett számos neves rendező és színész érkezik Székesfehérvárra, hogy részt vegyen a rendezvényen.

Június 6-án, Székesfehérváron veszi kezdetét az első olyan hazánkban rendezett nemzetközi filmfesztivál, ahol versenyprogramban mérettetnek meg az alkotások. Több, mint ötven nagyjátékfilm indul az Ezüst Országalma elnevezésű fődíjért, a kisjátékfilmek pedig a Bronz Országalmáért versengenek.

A fesztivált a Hol volt, hol nem volt című film nyitja meg, a magyarországi premieren az alkotás hat rendezője közül négyen lesznek jelen, Mundruczó Kornél, az összekötő animációs rész alkotója, Mait Laas, a bolgár Nadja Koseva és a szerb Stefan Arsenijevic. Hazánkba látogat a főszereplő, Milos Vlalukin, valamint a  film művészeti tanácsadója, a Berlinale munkatársa, Nikolaj Nikitin is.

Több neves rendező is elkíséri versenyfilmjét a fesztiválra. Eljön A csábítás iskolája spanyol alkotója, Javier Balaguer, az Élők és holtak-at jegyző finn Kari Paljakka, valamint a svájci Oliver Paulus, aki a Ha eljő az igazi... című filmet készítette. A Forty Shades of Blue című filmje kapcsán érkezik Székesfehérvárra az ünnepelt dán színésznő, Paprika Steen. A magyar származású Luis Mandoki Az ártatlanság hangjai című filmjét hozza el, a Miss Daisy sofőrje Oscar-jelölt rendezője, Bruce Beresford pedig egy mesterkurzussal egybekötött közönségtalálkozót tart a fesztivál második felében.

A Testközelben nevet viselő retrospektív szekcióban Todd Solondz három filmjét mutatják be, a Boldogságtól ordítani-t, a Helyzetek és gyakorlatok-at, valamint legfrissebb alkotását, a Palindrómák-at. A filmessel szintén össze lehet majd futni Székesfehérváron a fesztivál ideje alatt, június 6. és 12. között bármikor.

Az idei berlini fesztivál Shooting Stars programjának finn résztvevője, Kari-Pekka Toivonen a Kukkia ja sidontaa című filmet mutatja be a hazai közönségnek. A kisjátékfilmek alkotói közül a Bíbor égbolt rendezője, a görög Panayiotis Fafoutis és a Tonino Funtó-t jegyző Simone Salvemini fog részt venni a fesztiválon.

A sithek bosszúja bemutatása után néhány héttel kétségkívül Mark Hamill jelenléte lesz az I. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál legnagyobb szenzációja. Az amerikai színész, akinek neve örökre egybeforrt Luke Skywalkerével, A nagy vörös egyes című filmet mutatja be a magyaroknak.

A zsűriben az izraeli filmkritikus Edna Fainaru, a svéd fesztiváligazgató Thom Palmen, a skót rendező David Mackenzie, valamint a francia színész Florian Cadiou foglal majd helyet. A külföldi közönséget a The Hollywood Reporter munkatársa, Nick Holdsworth, a filmkritikus Dan Fainaru, a francia Positif magazin képviseletében Dominique Martinez fogja tudósítani a fesztiválról.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »