Cameron Diaz lenyúlja nővére pasiját

Vágólapra másolva!
A Szigorúan bizalmas rendezőjének új filmjében Cameron Diaz felelőtlen húgicát játszik, aki elcsábítja nővére udvarlóját, és ezért kipenderítik átmeneti otthonából. Ízelítőt kaphatunk Jennifer Weiner In Her Shoes című regényének adaptációjából, ha letöltjük az internetről az érzelemdús előzetest.
Vágólapra másolva!

Az Oscar-díjas Curtis Hanson, a Szigorúan bizalmas és a Nyolc mérföld rendezője Charlie bájos angyalát, Cameron Diazt szerződtette a bulizós és felelőtlen Maggie szerepére az In Her Shoes című filmjéhez. Jennifer Weiner regénye alapján az Erin Brockovich szkriptjét jegyző Susannah Grant írta a film forgatókönyvét.

A történet középpontjában a Feller nővérek állnak, akik annyira különböző természetűek, mintha nem is tesvérek lennének. A Hatodik érzék-ből és a Nők transzban-ból ismert Toni Collette személyesíti meg a gyakorlatias, csúnyácska Rose-t, aki sikeres ügyvéd, de boldogtalan. Húga, Maggie igazi bombanő, aki tudja, hogyan szerezze meg, amit akar, de azt már nem, hogy hogyan tartsa meg. Együtt élnek egészen addig, amíg Maggie el nem csábítja nővére udvarlóját, ekkor ugyanis Rose kiadja az útját. A lány fölkutatja sosem látott nagyanyját, Ellát, mert nála remél menedéket találni. Az idős asszonyt az Oscar-díjas Shirley MacLaine játssza.

A film előzetese bepillantást enged a két nővér kutya-macska barátsághoz hasonló kapcsolatába a szétköltözés előtti időkből, Rose dolgozni próbál, Maggie a cipőit rakosgatja. A csábításból csak annyi látszik, hogy a kishúg bugyiban ellejt a virágcsokrot szorongató lovag előtt. Kitör a veszekedés, Maggie telefont ragad, és hamarosan már otthonosan mozog nagyanyja otthonában. A U2 Stuck in a Moment című dala adja az aláfestő zenét az innentől gyorsan váltakozó képkockákhoz. Egy biztos: a nagyedpercekre jutó ölelések számából ítélve az In Her Shoes érzelmes filmnek ígérkezik.

A produkciót október 7-én mutatják be.