A főhős kissé hulla

Vágólapra másolva!
Tim Burton haláli pofa, imádja a szörnyeket, a morbid sztorikat, a fekete humort. Szerencsénkre úgy tűnik, fantáziája kimeríthetetlen e téren, kaptunk már tőle ollókezű fiatalembert, öltönyös szellemet és fej nélküli lovast is. Meg persze egy sütőtökkirályt a Karácsonyi lidércnyomásban és egy zombilányt A halott menyasszonyban. Lássuk, a két animációs film mivel hozza ránk a frászt!
Vágólapra másolva!

KARÁCSONYI LIDÉRCNYOMÁS

A HALOTT MENYASSZONY

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Sztori

Halloween város sütőtökfejű királya, Jack Skellington már halálosan unja mindenszentek előestéjének éves rutinját: csontvázak, szellemek, sikoltozva menekülő gyerekek stb... Véletlenül elvetődik Karácsonyfalvára, és hirtelen nagy ötlete támad: ebben az évben Halloween helyett a karácsonyt fogja megrendezni! Alattvalói segítségével neki is lát a terv megvalósításának, de úgy tűnik, mégsem rájuk szabták ezt a feladatot, mert minden rosszul sül el. Végül az igazi Mikulásnak kell rendbe hoznia a dolgokat.Victor gazdag, de alacsony származású, és Victoria szegény, de arisztokrata szülei kitervelik, hogy a két család számára kölcsönösen előnyösen összeadják gyermekeiket. A számításba hiba csúszik, amikor Victor véletlenül feléleszt egy zombimenyasszonyt, aki hites férjének tekinti a fiút, és lecipeli magával a halottak birodalmába. Victornak semmissé kell tennie valamiképpen a furcsa frigyet, hogy elvehesse Victoriát.

Férfi főhős

Jack Skellington, a mániás-depressziós beütésű uralkodó megjelenésében van egy kis csontváz, egy kis madárijesztő és egy kis sütőtök is, mindez ráadásul fess öltönyben. Lelki alkatára a búskomorság és a felspannoltság közti ingadozás jellemző, de a történet végére elcsitulnak a kedélyek, és Jack megleli a boldogságot.A tutyimutyi Victor arcszíne már azelőtt penészesen sápadt, hogy a holtak birodalmába rángatnák, ahol érthetően távozik a maradék vér is a pucájából. A konfliktuskerülő fiú először szülei akaratának engedelmeskedve belemegy az elrendezett házasságba, aztán a zombilánnyal szemben sem tud a sarkára állni, és végül sem magának köszönheti a boldogságot.

Női főhős

Sally egy elnyomott rongybabalány, aki időnként elhagyja némelyik végtagját, de ezen tűvel és cérnával viszonylag könnyen lehet segíteni. A félénk, halk szavú lány kezdettől fogva a háttérbe vonulva, titokban imádja Jacket, aki végül rájön, hogy ő az igazi számára.Victoria Victorhoz hasonlóan kevés karakteres arc- és jellemvonással rendelkezik, de hát ezért is illenek egymáshoz. Ezzel szemben a halott menyasszony hosszú kék fürtöket és gyönyörűen foszladozó menyasszonyi ruhát és fátylat visel. A hölgyike meglehetősen hisztis és akaratos, de ez érthető: idegőrlő lehet tehetetlenül a föld alatt fekve várni a nagy ő-t.

Mellékszereplők

Halloween város tömve van parás figurákkal, mint például a keljfeljancsi-polgármester, akinek a feje két oldalán van egy nevető és egy rémült arca is, vagy a Sallyt rabságban tartó dr. Finkelstein, aki praktikusan kinyitható koponyájában turkálva saját kezűleg tudja élénkebb munkára serkenteni az agyát, illetve az Oogie Boogie ember, aki megjelenését tekintve leginkább egy vászonzsák és egy csuklyás Ku-Klux-Klan-tag keresztezésének tűnik.Az élők világának tagjai, többek közt a szülők, szürkék és a számítógépes animáció tucattermékeinek tűnnek. Ellenben a föld alatti világban akad néhány érdekes figura, mint a hosszában kettéhasadó, a késsel a fejében mászkáló vagy az átlyukasztott gyomrú fickó, illetve a sokszemű fekete özvegy, aki mindent tud a házasságról, amit tudni érdemes.

Mókás segítőtárs

Jack mellől szinte soha nem mozdul el szellemkutyája. A hegyes orrú házőrző szapora lábak helyett szellemszárnyon suhan gazdája nyomában.A halott menyasszonynak egészen bensőséges viszonya van állandó segítőjével: a szemüregében lakik egy kukac, akinek minden alapja megvan ahhoz, hogy folyton beleszóljon "háziasszonya" életébe, hiszen belelát a fejébe.

Dalbetétek

A dalok szervesen illeszkednek a történetbe, bizonyos háttérinformációkat ezek szolgáltatnak, például a film elején Jack dala segít megértenünk a szomorú uralkodó lelkét, és az utolsó jelenetben is dalban vall egymásnak szerelmet Jack és Sally.

A dalok inkább csak szórakoztató kiegészítő elemek, nem sokat adnak hozzá a cselekmény előrehaladásához. Például felpattan egy csontvázakból álló tánckar, és a résztvevők tagjaikat szó szerint dobálva előadnak egy nótát az ifjú pár tiszteletére.

Az ijesztgetés csúcsa

Az önjelölt Mikulásként ténykedő Jack puszta jó szándékból levágott fejeket, kígyókat, denevéreket és egyéb félelmetes ajándékokat szállít házhoz karácsonykor a gyerekeknek, akik halálra rémülnek, amikor kibontják a fa alatt talált meglepetéseket.Victor botor módon egy száraz faágnak tűnő csontvázkézre húzza a Victoriának szánt gyűrűt, és gyakorlásképpen elmondja a házastársi esküt. Ekkor a kéz megelevenedik, és csaknem a föld alá rántja a fiút, ahonnan ezután kiemelkedik a halott menyasszony.

Bujdosó Bori