John Cusack sikamlós történetben

Vágólapra másolva!
Dögös kis akció-vígjáték ígéretét hozzák a fagyos téli szelek: Harold Ramis új komédiát rendezett The Ice Harvest (Jégszüret) címmel.
Vágólapra másolva!

Minden okunk megvan rá, hogy nagy várakozással nézzünk e film elé, hiszen Ramis író-rendezőként olyan klasszikusokat jegyez, mint a Bill Murray főszereplésével készült Idétlen időkig vagy a Csak egy kis pánik, de csak forgatókönyvíróként is gyöngyszemeket alkotott, úgymint a Party Zóna vagy a Szellemirtók.

Ezúttal nem saját maga írta a forgatókönyvet, hanem rábízta két olyan nagyágyúra, mint Robert Benton (Bonnie és Clyde, Kramer kontra Kramer) és Richard Russo (Senki bolondja). A szentestén játszódó történet kezdetén egy Charlie nevű stiklis ügyvéd és társa, Vic, kétmillió dollárra tesznek szert - persze nem tisztességes úton.

A két jómadarat a számos elsőrangú komédiában bizonyított John Cusack és Billy Bob Thornton alakítja, akik már nem először lépnek együtt színre: a '98-as Vakrepülés-ben rivalizáló légi irányítókat alakítottak, akik a szakmai elismerésért és Angelina Jolie-ért küzdöttek egymással. Thornton azóta kissé kigömbölyödött, Cusack pedig beszerzett néhány ráncot a szeme alá, de sármját egyikük sem veszítette el.

A szélhámosok akkor kerülnek bajba, amikor a hóvihar és a csúszós utak miatt nem tudnak terveik szerint gyorsan lelépni a városból a lével, ehelyett Charlie italozhat cimborájával, Pete-tel, akit a pohos Oliver Platt alakít, és nyomulhat a striptease-bár tulajdonosnőjére, Renatára (Connie Nielsen), miközben persze próbálja elkerülni a helyi rendőrség figyelmét.

A filmet az Egyesült Államokban november 23-án mutatják be, a magyar bemutató a jövő év folyamán várható.